2015. 04. 21.
Helyzetjelentés Szíriából – A Szíriai sivatag hadműveleteiről
2015. 04. 21.
Haditudósítás a kormányerők katonai akcióiról a Szíriai sivatag területén.
A Hadsereg egy olajmező elleni terrorista támadási kísérletet fojtott el Homsz tartományban, nagy számú terroristával végzett más térségekben.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Fegyveres Erők egységei az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet egy olajmező elleni támadási kísérletét akadályozták meg Homsz tartomány keleti részén és ezenkívül súlyos veszteségeket okoztak más terrorszervezetek tagjainak, a Dzsabhat Al-Nuszrának különböző térségekben.
Egy katonai forrás közölte a SANA-val, hogy a Hadsereg ISIS terroristákkal szállt szembe, akik megpróbáltak különböző irányokból támadást indítani az Al-Hifna olajmező ellen, Al-Szikhna település közelében Palmüra (Tadmur) városától 40 kilométerre észak-keletre.
A forrás hozzátette, hogy terroristák csoportjai haltak meg és sebesültek meg az ütközetben, összes járművük és hadianyaguk megsemmisült.
Eközben a Szíriai Arab Hadsereg egységei folytatták műveleteiket az ISIS terroristák ellen a tartomány keleti végében, megölve és megsebesítve sokakat közülük Rahum faluban a megszállt Al-Rakka tartomány határán.
A hadsereg és a Fegyveres Erők egységei összpontosított műveleteket hajtottak végre terrorszervezetek rejtekhelyei ellen Um Szahrij, Dél-Al-Mushajrfa, Radzsm Al-Ali, Szalam Sharkki és Ung Al-Hava falvakban Homsz tartomány keleti határán megölve sok terroristát és megsemmisítve fegyverzetüket, valamint járműveiket.
Homsz tartomány északi részén a Hadsereg alegységei megsemmisítették a Dzsabat Al-Nuszra, a Homsz Légió és a Farukk Dandárok nevű terrorszervezetek rejtekhelyeit Deir Ful és Al-Ghantu falvakban Al-Rasztan közelében.
Tisztul a kelet-szíriai sivatag és a központi Homsz tartomány
A központi fekvésű Homsz tartomány területén garázdálkodó vahabita terrorista csoportok nem képesek ellenállni a Szíriai Arab Hadsereg katonáinak, akik sok terroristát likvidálnak és sebesítenek meg és menekülnek a tartományból a sivatagon át az ISIS által megszállt területekre, vagy más tartományokba (általában elmaszkírozva magukat és nőnek öltözve).
Deir Ful, Al-Rasztan, Shandahija, Dzsvaiszesz, Al-Mushairfa Al-Kviblija, Maszada, Al-Kadim, Dur Dzsolud, Al-Dzsavaid, Raja Al-Hava és Dzsabal Al-Shaertől keletre a központi helyzetű Homsz tartomány területén ezek a települések voltak a Szíriai Arab Hadsereg tisztogató hadműveletének helyszínei. A katonák ezekről a településekről és térségekből kiszorították a vahabita fegyvereseket az arcvonalakon és helyre állították a közeli körzetek megközelíthetőségét. Ez azt jelenti, hogy az Al-Kaida és az ISIS mocskát jelentő zöld és fekete folt eltűnik eltűnik Homsz tartomány területéről a történelmi Eufrátesz folyó jobb oldalán.
Az ISIS megtámadta Tal-Barakot; A Szíriai Arab Hadsereg visszafoglalta Um Ghadirt
“Az Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) ellentámadásba kezdett Tal Baraknál Al-Haszakah tartományban; ezt a stratégiai helyzetű falut a kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) foglalták el még 2015 elején.
Az ISIS terroristák kihasználták a YPG meggyengült védelmét Umm Ghadir, Huwajsh, Haku és Tal Effendi arab falvak körül, megnyitva az utat Tal Barakig az Al-Kamishli és Al-Haszakah közötti főútvonalon mielőtt a Szíriai Arab Hadsereg kiszorította a vahabita terroristákat nyugat felé.
A Szíriai Arab Hadsereg együttműködve a Nemzetvédelmi Erők tartományi kontingenseivel és a “Szuturo” asszír-keresztény milícia önkénteseivel megállították az ISIS terroristák előretörését Umm Ghadirnál, elfoglalva azt a kannibálok ellen vívott heves összecsapások után ebben a mezőgazdasági térségben Al-Haszakah tartomány területén.
Annak ellenére, hogy a Hadsereg visszafoglalt bizonyos területeket az ISIS patkányoktól, azok még mindig ostromolják a kurd YPG védelmi vonalait Tal Barak körül; azonban sikertelenek voltak a betörési kísérletei.
Eközben Tal Tamerben a Khabur-folyó mentén az ISIS fegyveresei előrenyomultak az Al-Kharitah-hídig, ahol a kurd és a Suryoyo asszír-keresztény milícia harcosainak kemény ellenállásába ütköztek. A harcok még mindig tartanak.
A kurd YPG-hez közeli közösségi média források jelentették, hogy 58 ISIS terrorista jutott pokolra és legalább 200 másik sebesült meg a Tal Tamer védelmében vívott ütközetben Al-Haszakah tartomány nyugati részén. Az ISIS veszteségeit még nem erősítették meg más források.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (Forrás: SANA, almasdernews.com)