Publicisztika

2018. 02. 26.

Hollywoodi alakítások Szíriában



Az iszlamista propaganda filmek legnagyobb terjesztőji azok a nyugati médiumok amik hét éve kürtölik a világnak, hogy Assad gyilkos és a szír hadsereg népírtásokat mészárlásokat követ el a civil lakosság ellen. 

A valóság azonban mást mutat. Szíriában több mint 100 iszlamista csoport tevékenykedik. Az Iszlám Állam és a Nuszra Front kivételével a nyugat, mérsékelt demokratikus lázadóknak nevezi az amúgy egyazon szélsőséges vahabita szalafita ideológiából származó terrorista szervezeteket. Bár lassan már  többször nevett változtató Nuszra Front is demokratikus szalonképes ellenzékké avanzsált a nyugat szemében.

A “mérsékeltnek” nevezett lázadócsoportok már a szíriai konfliktus kezdetén a keresztény és más muszlim kisebbségek ellenfordultak. Már az első hetekben a  mottójuk az volt, hogy

Keresztényeket Beirútba, az alavitákat a koporsóba!

Ezután hamar világossá vált minden szírnek, hogy itt szó sincs demokratikus ellenzékről, sem szabadságról de még emberi jogokról sem. Itt egyetlen cél van az ország iszlamizációja és ezzel párhuzamosan középkori szintre süllyeszteni az egész térséget.

Ez nem sikerült a nyugatnak és a velük szövetséges iszlamista csoportoknak.  Egyre nagyobb veszteségeket és kudarcokat szenvednek el a Szíriai Arab Hadseregtől és a velük szövetséges erőktől.

Homsz, Aleppo, Deir Ezzor, Palmyra városok és több száz falu felszabadítása után eljött az idő, hogy Damaszkusz lakosságának a  szenvedése és véget érjen. A főváros agglomerációjában lévő Kelet-Ghoutai térséget már hét éve megszállva tartják az iszlamisták. Napi szinten több tucat rakétával támadják a damaszkuszi lakosságot, és szinte heti rendszersségel követnek el öngyilkos merényletet a több mint egy millió menekültek befogadó város zsúfolt negyedeiben.

A szíriai kormány ezt elégelte meg. Több mint egy éve orosz közvetítéssel próbál megállapodásra jutni az ostromgyűrűbe zárt iszlamistákkal, hogy adják át az általuk megszállt területet cserébe szabad elvonulást kapnak Idleb tartományba.

A damaszkuszi vezetés a civil lakosság evakuálását is szorgalmazta, de az iszlamisták ezt is megtagadták, mivel a nőket és gyerekeket élő pajzsként hazsnálják fel az előrenyomuló szíriai katonákkal szemben. Ezután a szír kormány offenzívát indított a terroristák ellen.

És lám hirtelen a nyugati médiumok ismét bevetik a népírtásos, gyerekeket és nőket lemészárolós, vegyifegyveres és még kit tudja milyenféle exkluzív felvételeket amikben a szíriai hadsereg háborúsbűncselkeményeit mutatják be.

Készülnek szép sorjában a propaganda filmek. Az iszlamista filmrendezők, lassan hollywoodi kollégáikkal versenyezhetnek.

Ezen a felvételen jól látható, ahogyan főpróbát tartanak az iszlamisták és az általuk betanítottt hozzátartozók. Szépen begyakorolják, hogyan is kell majd viselkedni a kamerák előtt egy “légitámadás” után:

Egy másik kiszivárgott felvételen a forgatás előtti sminkes munkáját láthatjuk, aki profi módon festi fel a művért, ragasztja fel sebeket, égési nyomokat, leszakadt végtagokat, és szétloccsant agyvelőt a gyrostalpaló színésztanfolyamot elvégző iszlamistákra:

 

A nyugati médiumok hét éve kürtölik a világnak, hogy Assad gyilkos és a szír hadsereg népírátsokat mészárlásokat követ el a civil lakosság ellen. A valóság az, hogy a szíriai hadsereg már rég végezhetett volna az összes iszlamista csoporttal, ha nem lettek volna tekintettel a civil lakosságra. Ezért  a lehető legprecízebb  katonai akciókat és hadműveleteket hajták végre, aminek következménye, hogy a szíriai hadseregben igen magas a mártírkatonák száma.

A nyugati médiumok viszont egyetlen egyszer sem számolnak be az általuk édelgetett iszlamisták rémtetteiről.

Csak Damaszkuszban az elmúlt hét évben a mérsékelt ellenzék támadásaiban több mint 10 000 civil halt meg.

A propaganda filmek forgatása tovább folyik. A nyugati médiumok napi szinten adják le a kamu felvételeket, a valódi áldozatokról egy szót sem eljtenek.

Vajon meddig aszisztál még a nyugat az iszlamistáknak? Meddig fogják még félrevezetni az embereket? Egyszer majd tíz év múlva előállnak a politikusok és beismerik, hogy Irakhoz és Afganisztánhoz  hasonlóan Szíriában is tevedtek?

A propaganda filmek forgatása tovább folyik. A szír férfiakból verbuválódott Szíriai Arab Hadsereg is végzi a munkáját.  És majd a szír emberek eldöntik kinek is volt igaza ebben a háborúban.

Orientalista.hu – Sinoda

, , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com