Irak: Átélt egy merényletet, de nincs jövője
2016. 05. 14.
Rami Keiro Hanna családapát egy autóbomba 2009-ben súlyosan megsebesítette. 2014-ben elűzte az Iszlám Állam. Kurdisztánban alkalmi munkákból él. Milyen jövő vár a családjára?
Karakos, 2009. június 29. délelőtt: Rami mint máskor, most is ellenőrzi a kórház előtti parkolót. Gyanúsnak tűnik neki az egyik autó mellett álldogáló két férfi. Rami értesíti a rendőrséget. Hétfős járőrcsapat érkezik a helyszínre. Amikor körülállják az autót, a benne ülő öngyilkos merénylő élesíti a szerkezetet. A rendőrökkel együtt egy gyermek is életét veszti, Rami pedig súlyos fejsérülést szenved.
Még aznap meglátogatták Ramit a kórházban. Ez volt az első, de nem utolsó találkozásuk a bátor, szabadidejében színdarabokat író férfival. 2011. május 15-én – csaknem pontosan két évvel később – újra látták egymást Rami karakosi otthonában.
John Eibner 2016. február 23-án éppen a kurdisztáni Erbíl környékén keresett föl menekülttáborokat, ahol a CSI segélyét osztották szét. Váratlanul belebotlott egy régi ismerősbe: Rami Keiro Hanna volt az. Kiderült a keserű hír: a háromgyermekes családapának 2014 augusztusában – amikor az Iszlám Állam (IS) harcosai elfoglalták Karakost – el kellett menekülnie a szülőföldjéről.
Darabot írt a menekülésről
Rami a körülményekhez képest jól van, bár fizikai munkát nem végezhet. „A koponyámba fúródott gránátszilánk miatt állandó fejfájás gyötör – mondja, majd hozzáteszi: – Tipikus irodai munkát végzek itt. Amikor ráérek, színdarabokat írok és rendezek a gyerekeknek. A karakosi menekülésünk történetét is megírtam. Azt próbálom bemutatni, hogy a szörnyű körülmények ellenére is képesek vagyunk túlélni.” Rezzenéstelen arcán árnyalatnyi keserű humor jelenik meg.
Anyagi gondok
Rami családjával Ankavában (Erbíl keresztény negyedében) kötött ki. „Hatvannégyen zsúfolódtunk össze egy rokonunk házában.” De Raminak szerencséje volt: néhány héttel később talált egy kis lakást, a bérleti díj azonban egyre drágább lett. „Találtam alkalmi munkát egy telekommunikációs cégnél, sőt meg is tudtam venni azt az autót, amivel Karakosból elmenekültünk. De a lakás csillagászati díját már nem voltunk képesek tovább fizetni.”
Amikor a pénzük elfogyott, az ötfős család Ozalba – Erbíl egy befejezetlen agglomerációs környékére – kényszerült. „Több családdal együtt egy kis házban húztuk meg magunkat. Összesen tizennégyen voltunk. Egyetlen konyhán és fürdőszobán osztoztunk. Én a családommal az alsó szinten aludtam” – meséli a sanyarú körülményeket. Az anyagi helyzet romlásával azonban hamarosan újabb család csatlakozott hozzájuk.
Rami elvesztette az állását. Rövid időre a Jesuit Relief Service segélyszervezet alkalmazta. A fiatalok közben előadták néhány színdarabját. Ez segített kicsit normalizálni a szétzilálódott kapcsolatokat.
„Szörnyek vesznek körül”
Amikor a jövőre terelődik a szó, Ramiból mély sóhaj tör elő: „Legszívesebben visszamennék Karakosba. Ott szeretnék élni.” De tudja, hogy ez lehetetlen. Ezért egyre többször gondol a kivándorlásra. Irakban már nem lát jövőt, és félti a gyermekeit.
Ha az Iszlám Államot kiűznék Karakosból és egész Ninive tartományból, a visszatérés akkor is kétséges lenne. „Ezen a vidéken mindenütt szörnyek vesznek körül – mondja hirtelen. – Miután a dzsihádisták elfoglaltak minket, muzulmán barátaink fölhívtak és elmondták, hogy a muszlim szomszédaink kifosztották a házunkat.” Egyszer majd fölszabadítják Ninive tartományt is. „De az ENSZ megbízható és hosszútávra szóló biztonsági garanciái nélkül felelőtlenség lenne visszamenni.”
Jobb jövő reményében
Kurdisztánban viszonylag biztonságban élnek, de perspektíva itt nincs. Munkát nem lehet kapni, és főleg az idegen nyelvet beszélő keresztényeknek nehéz. „Végzős egyetemistaként nincs állandó munkám, amivel eltarthatnám a családomat. Jobb jövőt szeretnék a gyermekeimnek” – mondja gondterhelten.
„Segítsetek!”
Rami hálás a CSI segítségéért. „Ez nagy erőt ad nekünk a katasztrófa túléléséhez.” De a nyomás már túl nagy. A kétségbeesett irakiak abban reménykednek, hogy a keresztények az amerikai és európai egyházakkal együtt végre fölemelik a szavukat értük: „Szavatoljátok a békét Ninive tartományban. Vagy ha ez nem lehetséges, segítsétek megszervezni az iraki keresztények tömeges kivándorlását. Így vagy úgy, de közösségként túlélhetjük ezt a poklot.” Rami végül John Eibnerhez fordul nagy örömmel: „Harmadszor látlak itt. Minden találkozás veled boldogsággal töltött el.” A CSI továbbra is támogatja az Irakban maradt keresztényeket.
Orientalista.hu – CSI – Magyarország
Az iraki ellenállás az amerikai csapatok azonnali távozását követeli →
A gázai keresztények keresztutat járnak →
Keresztény milíciát támadtak a törökök Szíriában →
