Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2021. 07. 15.

Irak befolyásos hitszónoka, Muktada asz-Szadr nem vesz részt az októberi választásokon

 Bejelentette csütörtökön távolmaradását az októberi iraki választásoktól az ország befolyásos hitszónoka, Muktada asz-Szadr, és hozzátette, megvonja támogatását mind a jelenlegi, mind pedig a következő kormánytól.

A hitszónok – aki döntését Irak megmentésével indokolta – leszögezte: hazáját “sátáni összeesküvés” segítségével igyekeznek térdre kényszeríteni azok, akik rettegnek a reformoktól és a korrupció felszámolásától.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen következményekkel jár majd az ország egyik legbefolyásosabb politikusának számító, egyben egy jelentős parlamenti frakciót vezető Szadr bejelentése, akiről közismert, hogy szemben áll az Egyesült Államokkal, ám Teherán iraki befolyása ellen is többször szót emelt.

Szadr frakciója a 2018-as parlamenti választásokon a 329 fős törvényhozás 54 helyét szerezte meg.

Elemzők rámutatnak arra, hogy ha maga Szadr nem is indul a választáson, a hozzá hű jelöltek még kaphatnak voksokat, és hozzáteszik, hogy az elmúlt két évben Szadr hívei a belügyminisztérium mellett felbukkantak a védelmi és a kommunikációs minisztériumban is.

A “királycsinálóként” is emlegetett Szadr emellett egy síita milícát is vezet.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑