Irán anti-ISIL karikatúra-versenyt indított
2015. 05. 28.
Irán anti-Iszlám Állam ( ISIS, Daesh) karikatúra-versenyt indított, amihez a világ minden tájáról várják a pályázók rajzait, amelyekkel kigúnyolják a terrorista szervezet, bemutatva közben a valós természetét és az általuk elkövetett bűncselekményeket.
A kampány szervezői azt nyilatkozták, hogy a kiválasztott műveket Teherán szerte megjelentetik majd a kulturális központokban is és a győztest május 31-én hirdetik ki.
Az IRNA állami hírügynökség szerint a művészeket az iráni House of Cartoon arról tájékoztatta, hogy az ” Iszlám Állam által elkövetett bűncselekményekre fókuszáljanak” a pályázatok elkészítésekor.
Mohammad Habibi, a verseny főszervezője azt mondta, hogy 280 rajz már kiválasztásra került a beérkezett 800-ból, amelyeket több mint 40 országból küldtek, köztük Brazíliából, Ausztráliából és Indonéziából.
Habibi hozzátette, hogy néhány külföldi karikaturista, aki részt vett a versenyben, kénytelen azóta álnéven utazni biztonsági aggályok miatt.
“Manapság szerte a világon mindenki ismeri az IS (ISIL) nevű parazitát, és az általuk az emberiség, a művészetek és a kultúra ellen elkövetett bűncselekményeket. A művészeknek most már kötelessége, hogy a közvélemény figyelmét felhívják a csoport működésére az ehhez hasonló rendezvényeken való részvétellel.”
Az egyik versenyző, Massoud Shoajaei Tabatabaii művész azt mondta, hogy a verseny célja “hogy felfedje a Daesh igazi természetét.
“A Daesh azt próbálja mutatni, hogy ő maga az iszlám, de lényegében fogalma sincs az iszlámról.”
A teheráni önkormányzat finanszírozta a House of Cartoon legutóbbi versenyét is, amelynek témája a holokauszt tagadása volt, azt követően, hogy Mohamed prófétát a Charlie Hebdo francia magazin ábrázolta idén.
Többi rajz megtekintése itt.
Orientalista.hu – Tia (tribune.com.pk, vice.com)