Menekültügy

2020. 05. 14.

Iráni-afgán közös vizsgálat indult a két ország határán folyóba taszított afgánok ügyében

Az iráni és az afgán hatóságok megkezdték a közös vizsgálatukat csütörtökön annak a csaknem félszáz afgánnak az ügyében, akiket az afgán hatóságok szerint az iráni-afgán határ mentén iráni határőrök bántalmaztak, és a határfolyóba taszítottak május elején.

Az afgán külügyminisztérium közleménye szerint a vizsgálatot a két ország határőrségének együttműködésével folytatják le. Kabul részéről jelezték: kiemelt figyelemmel kísérik a fejleményeket.

Afganisztán állítása szerint május elején iráni területen a síita állam határőrei megvertek és a Harirud folyóba taszítottak legalább 70 afgánt, néhány túlélő kínzásokról is beszámolt. A folyóból később 17 holttestet emeltek ki.

Noha az iráni külügyminisztérium sietett leszögezni, hogy az incidens afgán és nem iráni területen történt, a múlt héten Teherán beleegyezett a közös vizsgálatba.

Iránba mintegy 2,5 millió afgán érkezett az utóbbi években a jobb megélhetés reményében. Egy részük legálisan, más részük illegálisan jutott be az országba. A koronavírus-járvány kitörése után – amely a térségben Iránt sújtja a leginkább – Teherán legalább 150 ezer afgánt arra ösztökél, hogy térjenek vissza hazájukba

Az ENSZ jelenleg csaknem 1 millió regisztrált afgán bevándorlót tart számon Iránban, ám a valós számuk akár 3 millió is lehet.

MTI

 

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑