Irak

2019. 10. 29.

Iráni vallási vezető beavatkozik az iraki tüntetésekbe

Sistani ajatollah a vandalizmus befejezésére szólította fel az iraki tüntetőket. Irak legfőbb vallási vezetője Ali Al-Sistani ajatollah a kormány elleni tiltakozókat és a biztonsági erők tagjait is a tüntetések békés jellegének fenntartására szólította fel.

,,Az országban a valódi reformnak és változásnak békés folyamaton keresztül kell megvalósulnia.,,

Az ajatollah mindezt egy vallási rendezvényen jelentette ki Kerbala városában. Beszédében azt is elmondta, hogy a biztonsági erők tagjai számára se megengedett azt, hogy a tömegre támadjanak, vagy kárt tegyenek magán tulajdonban. Szerinte a tüntetéseknek távol kell maradniuk az erőszaktól.

A tüntetőknek azonban ugyanúgy távol kell tartani magukat az erőszaktól és nem rongálhatják a köztulajdont. A vallási elöljáró szerint a tüntetésen résztvevőknek távol kell tartaniuk magukat a kétes elemektől akik a tömegbe beleolvadva erőszakot szítanak.

Az iraki tüntetők több ezres csoportja napok óta a Bagdadban lévő Zöld Zóna közelében tiltakozik az iraki kormány ellen. A tüntetéseken kirobbant erőszakos cselekményeknek eddig már több mint 150 halálos áldozata van. Legutóbb a pénteken tartott tiltakozó megmozdulásokon halt meg egy tüntető, 224-en pedig megsebesültek.

A tüntetésekkel kapcsolatban Adel Abdel Mahdi iraki miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a kormány reform intézkedéseket fog bejelenteni, azonban azt is megjegyezte, hogy a tüntetőknek jogukban áll tiltakozni a kormány ellen és joguk van követelni annak lemondását. Mindehhez azonban csak addig van joguk ameddig ezt békés úton teszik. Jelenleg azonban nem lát semmilyen alternatívát a jelenlegi kormányon kívül.

,,Jelenleg a kormány lemondása alkotmányos alternatíva nélkül káoszba vezetné az országot.,,

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Tasnim News)

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑