Cadmus fordítás Cadmus
Lapszemle

2017. 09. 10.

ISIS: az európai iszlamista nők a legvéresebb vallatók

2017. 09. 10.

Megdöbbentő interjút adott egy 25 éves lány, aki korábban az ISIS kötelékében harcolt, pontosabban annak egy női terrorosztagában, mely az al-Khansaa nevet viseli. A többek megkínzásáért és kivégzéséért felelő fiatal lány kendőzetlenül vall arról, hogy az Európából érkező iszlamista nők válnak a legvéresebb vallatókká.

A Hajer néven megszólaló lány 2014-ben csatlakozott az Iszlám Állam női erőszakszervezetéhez, amely a helyiek vallásos szokásainak, rítusainak betartatásáért felel. Interjújában kifejtette, sok esetben az ISIS-nél szolgáló nők sokkalta brutálisabb módon bánnak a hadifoglyokkal, rettenetes kínokat okozva nekik. A lány nem tagadja felelősségét, kendőzetlenül elismeri:

kifejezetten élveztem én is a Szíriából származó női hadifoglyainkat megkínozni, pláne, ha a családjuk, férjük vagy apjuk mindezt végig is nézte.”

Kérdésre felelve hozzáteszi, rend szerint az alakulatban szolgáló európai iszlamista nők voltak a legvéresebb vallatók:

az európai lányok egyszerűen szadisták. A köteléken belül mindenki elismeri, a brit nők a legkegyetlenebbek.”

Hajer felidézi, szemtanúja volt annak a jordániai pilótának az élve elégetésének is, akinek haláláról két évvel ezelőtt egy gyomorforgató videó is felkerült az internetre. A lány visszaemlékezése szerint a pilótát a halála előtt brutálisan megkínozták, melyért szintén a női erőszakszervezet, az al-Khansaa felelt:

soha nem felejtem el azt, amit tettek vele. Életemben nem láttam még ilyesmit.”

Hajer többek között azzal zárja beszámolóját, hogy az Iszlám Állam katonái egyáltalán nem ostoba barlanglakók, hanem kifejezetten céltudatos, kegyetlen zsoldosok, akik a vallás ürügyén gyilkolnak, rabolnak és fosztogatnak. Sajtóbeszámolók szerint egyelőre az Iszlám Állam az egyetlen olyan terrorszervezet, amelyik kiemelten foglalkoztat női osztagokat. Éppen ezért csatlakozik hozzájuk ennyi fiatalkorú lány, főképp Nyugat-Európából.

888.hu – Sümeghi Lóránt

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑