Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2016. 11. 27.

Izrael azt állítja, hogy dzsihadistákkal ütközött meg

Az izraeli hadsereg megölte vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet négy feltételezett tagját, akik előzőleg a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részéről gépfegyverekkel és aknagránátokkal támadtak a cionista állam katonáira – közölte az izraeli katonai szóvivő.

Peter Lerner elmondta, hogy az egyenruhások viszonozták a tüzet, a légierő pedig végül csapást mért a szélsőségesek járművére. A tájékoztatás szerint a katonáknak nem esett bántódásuk. A támadók az Iszlám Államnak hűséget fogadó Jarmúki Mártírok Brigádjának tagjai – tette hozzá a szóvivő.

Ez az első eset, hogy közvetlen fegyveres összecsapás tört ki az izraeli hadsereg és az Iszlám Államhoz hű fegyveresek között – mondta el a sajtó képviselőinek Nicán Nuriel tartalékos tábornok.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök méltatta a katonákat a támadás elhárításáért.

„Felkészültek vagyunk északi határunkon, és nem hagyjuk az Iszlám Állam tagjainak és más ellenséges elemeknek, hogy arra használják a szíriai háborút, hogy határaink közelében megvessék a lábukat” – hangsúlyozta közleményében a kormányfő.

isis-golan

Kék szín: A megszállt Golán fennsík, Fekete szín: Iszlám Állam, Zöld szín: A nyugat által támogatott iszalmista szervezetek (FSA), Piros szín: Szíriai Arab Hadsere és szövetségesei

Az Iszlám Állam Golán-fensíki enklávéja kizárólag Jordániával és Izraellel határos illetve a nyugat állatl támogatott iszlamista szervezetek által megszállt területekkel. Vagyis a terrorista szervezet valamelyik ország vagy a szíriai “ellenzék” által biztosított utánpótlási utvonalakat használják, hogy feltöltsék készelteiket.

A szíriai háború kitörése óta az izraeli hadsereg több mint húsz alkalommal avatkozott be a szíriai konfliktusba az iszlamisták oldalán. Több alkalommal a fővárost is légitámadással súlytotta. A megszállt Golán- fennsíkon katonai sátorkórházakat épített a tel-avivi vezetés, hogy a sérült iszlamistákat ellássa.

fsa-netanyahu-golan

Netanyahu izraeli miniszterelnök látogatása a Golán-fennsíki sátorkórházban ahol iszlamista fegyveresket ápolnak.

Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Szíriától a Golán-fennsík kétharmadát, amelyet 1981-ben annektált is. A terület bekebelezését a nemzetközi közösség nem ismeri el, vagyis a fennsík egésze továbbra is szíriai területnek számít. Szíria és Izrael hivatalosan a mai napig hadban áll egymással.

Orientalista.hu – Zenobia

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑