Cadmus fordítás Cadmus
Történelem

2016. 08. 25.

Izrael fegyvereket adott el Argentínának a Falkland-szigeteki háború idején

2016. 08. 25.

A titkosítás alól frissen feloldott brit diplomáciai feljegyzések alátámasztják, hogy Izrael fegyvereket adott el az argentin katonai rezsimnek az 1982-es Falkland-szigeteki háború idején – közölte a The Daily Telegraph szerdán.

A brit lap a kutathatóvá vált külügyminisztériumi iratokra hivatkozva arról írt, hogy Izrael már az 1980-as évek elején Skyhawk támadó repülőgépeket adott el a dél-amerikai országnak. Ilyen típusú vadászbombázókkal támadta az argentin légierő a brit hadihajókat, amelyek közül négyet elsüllyesztett – például a Sir Galahad szállítóhajót, fedélzetén 48 tengerésszel és katonával -, további négyben pedig jelentős károkat okozott.

Az izraeli fegyvereladásokról először egy argentin újságíró, Hernán Dobry írt 2011-ben megjelent könyvében. Kutatásai szerint a zsidó állam Perun keresztül gázálarcokkal, radarrendszerekkel, levegő-levegő rakétákkal és a szokásos 1300 helyett 1500 literes repülőgép-üzemanyagtartályokkal látta el a Leopoldo Galtieri tábornok vezette juntát. Utóbbinak azért volt jelentősége, mert segítségükkel az argentin harci repülők gond nélkül el tudtak jutni a szárazföldtől 460 kilométerre lévő Falkland-szigetekre és vissza, keletebbre kényszerítve ezzel a brit hajókat.

A londoni diplomáciai iratok szerint a fegyverexport a brit győzelemmel záruló falklandi háború után is folytatódott, amiből egy idő után Tel-Aviv nem is csinált titkot, és azzal érvelt, hogy az Argentínával kötött egyezsége létfontosságú az izraeli fegyvergyártás számára, Nagy-Britannia pedig amúgy is munícióval látja el Izrael ellenségeit az arab világban.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑