Cadmus fordítás Cadmus
Izrael

2016. 07. 26.

Képmutató bocsánatkérés Netanyahutól

2016. 07. 26.

Az izraeli miniszterelnök a közösségi oldalon elhelyezett videoüzenetében elnézést kért Izrael arab polgáraitól, amiért a tavalyi választáson ellenük mozgósított, és aktívabb szerepvállalásra kérte őket.

Angol és héber nyelven, arab felirattal közzétett beszédének elején a kormányfő emlékeztetett, hogy a legutóbbi választáskor, 2015 márciusában arra figyelmeztette az izraelieket, hogy “arab szavazók özönlenek a szavazófülkékhez”. Kijelentette, hogy noha egy bizonyos politikai pártra utalt, sokakat érthető okból megbántott, és elnézést kért a több mint egy évvel ezelőtt elhangzott szavaiért.

A továbbiakban Netanyahu hangsúlyozta, hogy büszke az izraeli arabok Izrael sikerében betöltött szerepére, és nagyobb szerepvállalása szólította fel őket.

“Ma arra kérem Izrael arab polgárait, hogy tömegesen vegyenek részt a társadalomban, tömegesen dolgozzanak, tanuljanak, gyarapodjanak” – mondta.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy jövőképe szerint “az arab gyerekeknek annak biztos tudatában kell felnőniük, hogy egyenjogú és egyenértékű polgárként mindent elérhetnek Izraelben, a demokráciában, a gazdaságban, a társadalomban”.

“Izrael sokszínűsége és pluralizmusa miatt erős, nem annak ellenére” – vélekedett a miniszterelnök.

“Az ország lakosainak több mint húsz százaléka arab. És máris hihetetlen magasságokba emelkedtek: a legfelsőbb bíróság bírái, parlamenti képviselők, neves szerzők, vállalkozók, IT-cégek tulajdonosai, orvosok, gyógyszerészek” – tette hozzá Netanyahu.

Netanyahu szavait az Arab Lista nevű parlamenti tömörülés elutasította. Ajman Ode, a közös arab lista parlamenti frakciójának vezetője az üzenetet “képmutató előadásnak” nevezte, amelynek célja a nemzetközi közösség befolyásolása.

Pár nappal ezelőtt az izraeli parlament elfogadta azt a vitatott törvényt, amelynek értelmében a törvényhozás háromnegyedének jóváhagyásával közjogilag felelősségre vonhatók a képviselők, ha rasszista uszítást követnek el, vagy ha támogatják az Izrael elleni fegyveres harcot.

A közös arab lista a legfelsőbb bírósághoz fordul, mert szerintük az új törvény alkotmányellenes. A törvényjavaslatot az alkotmányozási bizottság terjesztette elő, nem egyéni vagy kormányzati indítvány volt.

Az új törvény alig titkolt célja az izraeliek haragját rendszeresen kivívó Hanan Zoabi arab képviselőnő eltávolítása a törvényhozás soraiból. Zoabi radikális kijelentéseivel időről-időre botrányt okoz a kneszetben, legutóbb gyilkosoknak nevezte az izraeli katonákat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑