Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2019. 06. 02.

Izrael szerint Irán 100 millió dollárral támogatta a palesztin ellenálló szervezeteket

2019. 06. 02.

Az izraeli Ynet hírügynökség szerint Irán 100 millió dollár támogatást adott a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin ellenálló szervezeteknek. A híroldal szerint ez azonban csupán a tizede annak amivel Irán a Hezbollah libanoni szabadságharcos szervezetet támogatta.

Izrael szerint ezt az összeget a Gázában lévő palesztin csoportok kapták akik arra fordítják a pénzt, hogy katonailag megerősödjenek.

Az izraeliek a Gázába irányuló pénzügyi támogatásról állítólag Iránból szereztek tudomást. Hamis állításaik szerint ugyanis növekszik az elégedetlenség az iráni civil szervezetek körében és sokan tiltakoznak az iráni vezetés politikája ellen az amerikai szankciók miatt.

Azonban kíváncsiak lennénk arra, hogy az izraeli vezetés vajon abban reménykedik, hogy az iráni nép majd a kormánya ellen fordul és az Egyesült Államok, valamint a cionista entitás mellé áll? Ebben azonban hiába reménykednek, hiszen az Irán ellen hozott amerikai gazdasági szankciókat is cionista sugallatra hozták meg.

A Ynet híroldal szerint Irán minden évben 100 millió dollárt ad az Iszlám Dzsihád és a Hamász számára a Gáza övezetben. A pénzből 70 millió dollárt kap a Hamász és 30 milliót az Iszlám Dzsihád. A két szervezet pedig az adomány nagy részét arra használja, hogy fejlesszék a katonai csoportjaikat, a helyett, hogy a civil lakosságot támogatnák a Gáza övezetben.

Ez azonban szerintük csupán csak egy tized része annak az összegnek, melyet a Hezbollah kap. Szerintük ugyanis a libanoni hazafias szervezet évi 1 milliárd dollárt kap Irántól.

Állítólag azonban az utóbbi években a Hezbollah számára irányuló támogatást évi 800 millió dollárra csökkentették az iráni gazdasági problémák miatt, azonban a Gáza övezetbe történő pénzügyi támogatásokban nem történt változás.

A Gáza övezetben történt báltozások során ugyanis megerősödött Saleh Al-Arouri, a Hamász katonai szárnyának parancsnoka, és ezzel elkezdett erősödni az Irán barát oldal a szervezeten belül. Az egyiptomi kormány pedig próbál mindent elkövetni azért, hogy a palesztinoknál a Hamasz és a Fatah frakcióiban ne erősödjön meg az iráni befolyás. Palesztin forrásokra hivatkozva ugyanis azt állítják, hogy hatalmi harc folyik a Hamaszon belül az Irán-barát csoport ellen. Az Irán barát Arouri ugyanis nem támogatja a Fatah szervezettel való kiegyezést, mert szerinte ez a Hamász gyengüléséhez vezetne.

Al-Arouri csütörtökön a Gáza övezetben érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson Ismail Haniyeh és Yahya Sinwar Hamász vezetőkkel a kiegyezés folyamatáról és egy esetleges hosszú távú tűzszünet kidolgozásáról Izraellel.

Az izraeli hírügynökség szerint az legutóbbi izraeli légitámadások jelentősen meggyengítették a Hamaszt. Jelentős károk keletkeztek a szervezet fegyver gyáraiban és tengeri egységeinél. Szerintük ez az amiért a palesztin ellenálló szervezet hajlana egy esetleges tűzszünetre vagy békeszerződésre. A viszonylagos béke azonban nem fog sokáig tartani, hiszen Avigdor Lieberman izraeli védelmi miniszter ismért leállította a Gáza övezetbe tartó gáz és üzemanyag szállítmányokat a Kerem Shalom átkelőnél.

Az Ynet News cikke természetesen nagyon érdekes a palesztin szervezeteknek nyújtott iráni támogatásról, azonban kíváncsian várjuk azt a cikket, mely azokat a támogatásokat elemzi, melyeket Izrael nyújtott a Szíriában harcoló terrorista szervezeteknek. Továbbá kíváncsiak vagyunk azokra a fegyver, lőszer és gyógyszer szállítmányokra is, melyeket az izraeli hadsereg juttatott el az Iszlám Állam számára.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (ynetnews.com)

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑