Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2020. 02. 04.

Jared Kushner megfenyegette a palesztin népet

2020. 02. 04.

Az amerikai elnök veje, és egyben tanácsadója, szélsőséges cionista Jared Kushner kijelentette, hogy ha a palesztinok nem fogadják el az általa kidolgozott közel-keleti ,,béketervet,, akkor Izrael nem vállalhatja azt a felelősséget, hogy elismeri a palesztin államot.

Kushner kedden jelentette be, hogy Izrael örömmel fogadta a béketervet, azonban a Palesztin Hatóság és az Arab Liga képviselői elutasították azt. Ez azonban nem csoda, hiszen az izraeli kézzel írt ,,amerikai,, béketerv legalizálná a palesztin területek megszállását.

Kushner a CNN hírcsatornán Fareed Zakaria műsorában beszélt az általa kidolgozott ,,béketervről,, melyről elmondta, hogy csak bizonyos feltételekkel lehetne elismerni a palesztin államot. A jelenleg Palesztin Hatóság néven ismert palesztin autonóm területet pedig csak egyszerűen ,,rendőrállamnak nevezte, mely nem igazi demokrácia.,,

Kushner véleménye szerint tehát a faji törvények alapján működő, és az Apartheid rendszerhez hasonlító ún. ,,Izrael állam,, a mintademokrácia a térségben. Ez azonban régóta ismert tény, hiszen az amerikai és az izraeli vezetés is évtizedek óta a ,,Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként,, említi a faji kiválasztottság bűvkörében élő Izrael államot.

Jared Kushner szerint a palesztin népnek mindenféleképpen el kell fogadni az az amerikai tervet, valójában azonban csak el akarja velük fogadtatni az izraeli megszállást. Az amerikai terv szerint a Szentföldön bizonyos területeken létre jöhetne egy kis területű palesztin állam, azonban a palesztinoknak le kellene mondani az Izrael által 1967-ben megszállt területekről és Jeruzsálemben is folytatódna az izraeli megszállás.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Arabiya)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑