Diplomácia

2018. 10. 06.

Jazidi kurd aktivista és egy kongói orvos kapta a Nobel-békedíjat



Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság – jelentették be pénteken Oslóban.

Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság – jelentették be pénteken Oslóban.

A jelöltek „a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni” küzdelmükért kapták meg a díjat – olvasható a bizottság indoklásában. Mukwege a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt nők ápolásával foglalkozik az általa alapított kórházban.

A jazidi vallású Murad az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd.

Nadia Muradot elrabolták az Iszlám Állam fegyveresei Irakban, rendszeresen megerőszakolták, és megverték, rabszolgaként tartották. Sikerült megszöknie fogságukból, és azóta más hasonló borzalmakon átesett nőkért is kiállt. 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte az ügyet, cselekvésre szólítva fel a nemzetközi közösséget. Az Egyesült Államok, az Európai Parlament és az Európa Tanács ezután népirtásnak minősítette az iszlamista terrorszervezet bűncselekményeit a jazidi kisebbség ellen.

„Mindketten a saját biztonságukkal nem törődve, bátran küzdöttek a háborús bűnök ellen és igazságot kerestek az áldozatoknak” – indokolta a döntést a bizottság. „Ha ezt most nézik, akkor szívből gratulálok” – hangzott el a bejelentésen, ami arra utalt, hogy előre nem tudták elérni őket.

Korábban jeleztük: értesülések szerint egyedülálló módon a világ első vallási kisebbségi csoportjaként a 2018-as Nobel-békedíj jelöltei között volt az egyiptomi kopt-keresztény közösség is.

MTI/S4C.news

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com