Jelentés Deir Ezzorból (Képgaléria+18)
2014. 12. 09.
Deir Ezzor városából fejvesztve menekülnek az ISIS terroristái. Több ezren menekülnek hátrahagyva halott gyilkos társaik százait.
Deir Ezzor: A Szíriai Arab Hadsereg uralja a hegyeket
Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet fegyveresei megkísérelték rohamozni a Deir Ezzor városa körüli hegyeket, és elérték a Szíriai Arab Hadsereg, Szíriai Köztársasági Gárda, 104. Dandárának a védelmét és nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek élő erőben, mielőtt visszavonultak keleti irányba. Az ISIS által használt közösségi média oldalak azt állították, hogy “elfoglalták a magaslatokat és megölték a Hadsereg több tucatnyi katonáját”, azonban miután kapcsolatba léptünk katonai forrásainkkal Deir Ezzorban az Al-Masdar internetes arab hírújság is megerősítette, hogy az ISIS patkányok nem uralják a hegyeket. A katonai forrásaink hozzá tették, hogy az ISIS ismételten megkísérelt beszivárogni, de nem volt sikerük.
Iszam Zaher Al-Din dandártábornok a Szíriai Arab Hadsereg, Szíriai Köztársasági Gárda 104. Dandárának a parancsnoka a csatolt képen látható, amint eligazítja a beosztottait a Szakkr-szigeten (Hawedzsa Szakr) egy ISIS rejtekhely elleni sikeres rajtaütést követően. Zaher Al-Din tábornok úr a tűzelőállásokban van a katonáival, jelenlétével erősíti erkölcsi tartásukat, amikor nekifognak az ISIS vonalainak áttöréséhez.
A vahabita terrorszervezet ISIS súlyos személyi veszteségeket szenvedett az elmúlt két napban támadásuk során. Több mint 100 vahabita fegyveres halt meg a harcmezőn és még többet vesztenek, ahogy az üzközet felerősödik. Az Al-Masdar hírújság feljegyezte a beazonosított ISIS terroristák neveit, akik a pokolba költöztek az elmúlt két nap és folytatni fogja új adatok közlését a harcból.
Az USA Légierő a jelentések szerint bombázta az ISIS terrorszervezet állásait az Al-Dzsafra olajmezőn Deir Ezzortól keletre, több helyszínen Al-Majadin és Abu Kamal körzetében. Katonai forrásaink a Szíriai Arab Hadseregből megerősítették, hogy néhány amerikai légi csapás Deir Ezzor külső övezetében egy ISIS fegyverraktár lerombolását eredményezte.
Beazonosított ISIS harcosok, akik a Deir Ezzor Katonai Repülő Bázisnál likvidáltak:
- Amjad Habeeb
- Ghassan Yasseen Al-Halaal
- Khaled Al-Maza’al
- ‘Abdel-Lateef Al-‘Abdullah
- ‘Abdel-Qader Yousif Al-Mustafa
- Ayman Hamaadi Al-Mahouss
- Rami Hussein Al-Hassan
- Wa’el Al-Hussein Al-Khalif
- Ahmad Jihaad Al-Yasseen
- ‘Abdel-Had Mohammad Al-Shalaash
- ‘Abdel-‘Aziz Al-Faraaj Al-Hindi
- ‘Abdel-Qader Yousif Al-Mustafa
- Hamza Ziad Al-Moussa
- ‘Abdullah Al-Younis
- ‘Abdel-Haqq Al-‘Osmaan
- ‘Aboud Al-Mohammad Al-‘Abid Al-‘Afaara
- Mohammad ‘Issa Al-Jaloud
- ‘Abdel-Majeed Ahmad Al-Hashtar
- Faysal Ghazi Al-‘Ameer
- Ahmad Mohammad Al-Moussa
- Qassim Moussa Al-Jaloud
- Ammaar Ahmad Al-Hamid
- Ibn Yasseen Al-‘Ajraawi
- ‘Abdullah Al-Hamid Al-Ali Al-Wareedi
- Hamza Mohammad Jaraah
- Ghassan Yasseen Al-Halaal
- Ahmad Taha’ Al-‘Arouf Badaariyya
- Musa’ab Deiri Mashahour Al-‘Abeed
- Rawaad ‘Awad ‘Aleiwi Al-Hamid
- Kazem Mahmoud Al-Hamaad
- ‘Imaad Ahmad Al-Hamid
- ‘Abdel-Majeed Al-Hashatar
- ‘Abdullah Al-Mohammad Al-Wareedi
- ‘Abdullah ‘Abdel-Lateef Al-Fa’eer
- Abu Salma Al-Leebi (líbiai)
- ‘Ali Mustafa Al-‘Issa
Megrázó képek: Több száz terroristával végzett a Szíriai Arab Hadsereg:
Deir Ezzor: Az ISIS terrorszervezet jelentős veszteségeket szenvedett a katonai repülőtér közelében
Három nap folyamatos ostrom után a Szíriai Arab Hadsereg, Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandára visszaverte az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet előretörését Deir Ezzor tartomány fővárosában, miután a Hadsereg jelentősen nagy veszteségeket okozott a vahabita terroristáknak. A terrorista szervezet személyi vesztesége katonai forrásaink szerint meghaladta a 200 fő halottat az elmúlt 72 órában Deir Ezzor tartományban, miközben a Szíriai Arab Hadsereg állományából megerősített adatok alapján 43 katona esett el ütközetben, vagyis hősi halált halt hazája védelmében.
Szombaton korán reggel az ISIS terrorszervezet teljesen visszavonta erőit a Deir Ezzor Katonai Repülő Bázis környéki hegyvidékről miután a tartalék 17. Gépesített Hadosztály, 137. Gépesített Lövészdandárának az ellentámadása megerősített adatok alapján 84 fő vahabita fegyveressel végzett. Az ISIS terrorszervezethez kötődő média felületek az jelentették, hogy “fegyvereseik elfoglalták a hegyvidéket múlt éjjel”, állították, hogy “megölték a 137. Dandár több tucatnyi katonáját és ellenőrzésük alá vontak több pontot”. Ezeket az állításokat a Szíriai Arab Hadsereg egyik forrása megcáfolta és kijelentette, hogy az ISIS elleni harc elején a hegyvidéken 11 katona esett el és két ellenőrző pont került a birtokukba.
Hangos robbanás volt hallható a Deir Ezzor Repülő Bázisnál egy órakor damaszkuszi idő szerint szombatra virradó éjjel, úgy tűnt hogy egy robbanóanyaggal megrakott járművel (VBIED) támadták meg ISIS fegyveresek a bázis déli védelmi vonalát. Később megállapítható volt, hogy egy rakéta csapódott a védelmi sáncba. A robbanás után tűzharc tört ki a katonai támaszponttól dél-nyugatra, az összecsapás egy óra hosszánál tovább tartott. A 104. Dandár egyik tagja szerint szerint a repülőteret védelmező katonák teljesen ellenőrzésük alatt tartják az összes külső védvonalat és a bázis bejáratait. Később hozzá tette, hogy a katonák napfelkelte után átfésülték a környező területet.
A Szakkr-szigeten a 104. Dandár, Iszam Zaher Al-Din dandártábornok úr vezetésével megállította az ISIS offenzíváját egy rohammal a terroristák állásai ellen a sziget északi szektorában. A 104. Dandár megsemmisített két terepjáró gépkocsit, amikre nehéz légvédelmi géppuskák voltak felszerelve és elkoboztak egy nagyméretű csónakot, amit fegyver és lőszer szállításra használtak a szigeten lévő terroristák ellátásához.
Azonosított likvidált ISIS terroristák:
- Mohammad Hussein Al-Shareef
- Firaas Fateeh
- Marjaan Shaabat Hussein Al-‘Alaawi
- Mohammad Ghassan Marzaan
- Ahmad Hussein Al-‘Alaawi
- Jihaad Shaaher Al-‘Assaaf
- Mohammad Ziad Al-Hussein
- Mohammad Hassan Al-Mustafa
- Rahoum Al-Khayr
- ‘Imad Al-Deen Hussein (egyiptomi)
- Abu Fadia Al-Tounisi (tunéziai)
- Ahmad ‘Ali ‘Abdullah
- Khodor Yousif Ahmad
- ‘Abdel-Ghani Mahmoud
- Hamza ‘Abdel-Khaliq Al-Kareem (tunéziai)
- Jamaal ‘Adnaan Mohammad (egyiptomi)
- Bassam Mohammad Haathim (tunéziai)
- Milhem ‘Abdullah Al-Jassim
- Fadi ‘Abdel-‘Ali
- Khalil Mura’ay Al-Hammoud
- Abu ‘Abdel-Rahman Al-Sheeshaani (csecsen)
Végül de nem utolsó sorban meg kell emlékezni a Szíriai Arab Hadsereg két hős halott tisztjéről akik Deir Ezzorban a vahabita hódítók elleni harcban életüket adták a Hazáért:
- Janeed Ahmad Ahmad of Jableh százados úr, Latakiából
- Shadi Majdi Ibrahim of Jableh alezredes úr, Latakiából.