Cadmus fordítás Cadmus
Anticionizmus

2016. 08. 12.

Kanadai professzor: “A cionista-amerikai birodalom” áll az ISIS pusztítás mögött

2016. 08. 12.

A Press TV interjút készített a Lethbridge Egyetemen dolgozó Anthony James Hall professzorral Nouri al-Maliki volt iraki miniszterelnök nyilatkozatairól, miszerint Izrael a terroristák fő támogatója a Közel-Keleten.

Nouri al-Maliki volt iraki miniszterelnök

Az alábbiakban olvasható az interjú durva átirata.

Press TV: Mi a véleménye Nouri al-Maliki nyilatkozatairól?

Hall: Nos, Nouri al-Maliki 2006 és 2014 között volt Irak miniszterelnöke. Amerika ellene fordult, ahogy többé nem játszotta a bábvezető szerepét és ténylegesen elkezdte az amerikai politikát kritizálni és az iraki embereket képviselni. Felismerte, hogy a Daes mögött valójában Izrael áll, amit a Közel-Keleten nagyon jól tudnak, ahogyan Iránban is, de az az Egyesült Államokban, vagy Európában ez egyáltalán nem köztudott. Ez az értelmezés szöges ellentéte annak a propagandának, amit a cionista ügynökségektől, mint a SITE Intelligence kapunk.

Elég megnéznünk annak a fiatal fekete professzornak az esetét, akit az Oberlin intézetből elüldöztek, mert nyilvánosan azt mondta, hogy Izrael támogatja Daest. Szóval, amit Irak volt miniszterelnöke mond nyíltan és nyilvánosan, azt az Egyesült Államokban úgy kezelik, mint egy okot egy neves egyetem fiatal fekete akadémikusának elbocsátásra. De ez önmagában nem újdonság számomra.

Press TV: Érdekes, nem? Mivel Nouri al-Maliki kijelentései valójában azt tükrözik, amit az iraki emberek maguk is nagy számban mondanak, illetve hogy az Egyesült Államokat hibáztatják a takifiri terroristák felemelkedése miatt is.

Hall: Különösen az Egyesült Államokban, de persze nehéz különbséget felfedezni Izrael és az Egyesült Államok között, amikor ezt a kérdést nézzük. Ez a lényege a cionista-amerikai birodalomnak. És persze ez a propaganda, ez az alapvető propaganda a szeptember 11-ei hamis zászló terroreseménnyel kezdődött, ami természetesen egy cionista munka, Izrael első neokon munkája Benjamin Netanjahuval, melynek a terve 1979-re nyúlik vissza.

Tény, hogy Amerika Irak inváziója során bábvezetőt ültetett oda és az USA szuverenitást követelt Irak fölött, majd ezt követően átadta azt a saját képviselőinek, de az iraki emberek apránként elkezdtek szerveződni és úgy tűnik, Nouri al-Maliki egyfajta szóvivőjévé vált annak, hogy Irak újra az irakiaké legyen.

Orientalista.hu – Persianews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑