Lapszemle

2015. 02. 08.

Két arab ország már feladta, Jordánia folytatja  a harcot az Iszlám Állam ellen



A marokkói légierő gépei beszüntették az Iszlám Állam terrorszervezet ellen indított légitámadásokat, miután az Egyesült Arab Emírségek is ezt tette – ismerte el az észak-afrikai ország külügyminisztere pénteken.

Egy parlamenti felszólalásában kérdésre válaszolva Szalaheddin Mezuar közölte: „Önök már tudják, hogy a marokkói erők az emírségek parancsnoksága alatt állnak, és teljesíteniük kell az utasításaikat.”

Marokkó hat F-16-os típusú harci repülőgéppel csatlakozott az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel felállt nemzetközi koalícióhoz, és mintegy húsz bevetést hajtott végre, de ezek részleteiről nem számolt be. A kormány a kezdetektől fogva azt hangoztatta, hogy részvételének célja a „testvéri ország” támogatása, s mindenben követik az utasításait. Ennek bizonygatását sokan annak tulajdonították, hogy Marokkó el akarja homályosítani a részvételét a koalícióban.

Az Egyesült Arab Emírségekben nem erősítették meg, de nem is cáfolták hivatalosan, amit amerikai források a The New York Timesnek elmondtak, azaz hogy az emírség repülőgépei beszüntették a részvételüket a bombázásokban, miután decemberben fogságba esett Maáz al-Kasszaszbe jordániai pilóta. E források szerint az emírségek nem látnak elég garanciát a pilótáik biztonsága számára, és inkább földi hadtáptámogatást ajánlottak fel.

Jordánia folytatja a légitámadásokat

Folytatja a légitámadásait az Iszlám Állam (IÁ) ellen Jordánia, egy nappal az után, hogy II. Abdalláh király bosszút fogadott a fiatal jordániai pilóta, Maáz al-Kasszaszbe élve elégetéséért.

A légitámadás az IÁ által uralt területeket célozta – mondta a védelmi szervek egyik tisztviselője a Reutersnek. A bevetés után hazatérő gépek átrepültek Maáz al-Kasszaszbe családjának városa felett.

Abdalláh király szerdán ígéretet tett arra, hogy megbosszulja a meggyilkolt pilótát, és úgy nyilatkozott, hogy Jordánia válaszképpen kíméletlenül fellép az IÁ ellen, mivel az nemcsak az ország, hanem az iszlám és annak értékeinek ellensége is.

Abdulláh Enszúr is részvétet nyilvánított

Csütörtökön a főhadnagy családját az Ammántól száz kilométerre lévő Karak mellett a király, Abdulláh Enszúr miniszterelnök és más magas rangú tisztviselők látogatták meg, hogy részvétüket nyilvánítsák. Szerdai beszédében az uralkodó mártírnak nevezte Al-Kasszaszbét, és hangsúlyozta: nem engedhetik, hogy halála hiábavaló legyen.

Akasztással válaszolt Jordánia az elevenen elégetésre

Jordánia szerda hajnalban kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két, bebörtönzött tagját – közölte egy kormányszóvivő alig néhány órával az után, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet videofelvételt tett közzé egy foglyul ejtett jordániai vadászpilóta bestiális meggyilkolásáról.

A nap folyamán több ezer jordániai fejezte ki tiszteletét a régióban, ahonnan a huszonhat éves főhadnagy származik.

A terület a Hasemita uralkodóháznak egy fontos bázisa, amit az királyi családhoz hűséges törzsek laknak.

Washingtonban a kongresszus vezető alakjai már javasolták a királyság katonai támogatásának erősítését. Jelenleg az Egyesült Államok évi egymilliárd dollárt folyósít Jordániának, hogy segítsék a gazdaságot és a katonaságot.

Óriáskivetítőn nézték a pilóta kivégzéséről készült felvételt

Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.

A pilótát, aki az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció kötelékében hajtott végre légicsapásokat az Iszlám Állam hadállásai ellen Szíriában, a hét elején elevenen elégették az iszlamista szervezet fegyveresei, és erről az interneten közzétettek egy felvételt.

Egy újabb videofelvételen az látható, amint két férfi a vetítésen „Isten hatalmas” felkiáltásban tör ki.

„Ez a sorsa mindenkinek, aki muszlimokra támad” – mondja egyikük. Egy másik férfi azt állítja, hogy a pilóta muzulmánok gyermekeit bombázta, és ezért megérdemli a halált. Egy tízéves fiú „boldognak” mondja magát a fogoly halála miatt, és hozzáteszi, hogy „maga is szívesen megégette volna”.

Azt akarták: lépjenek ki a nemzetközi koalícióból

A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe pilótát tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután F–16-os vadászgépe lezuhant. Megölésével a dzsihadisták feltehetőleg azt akarták elérni, hogy az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító ammáni kormány lépjen ki a nemzetközi koalícióból.

A nemzetközi koalícióban hat arab monarchia vesz részt: Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar, az emírségek, Jordánia és Marokkó.

mno.hu

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com