Terrorizmus

2017. 06. 13.

Khamenei szerint nem igaz, hogy az Egyesült Államok harcol az Iszlám Állam ellen



Nem igaz, hogy az Egyesült Államok harcol az Iszlám Állam ellen, mindazok, akik valóban meg akarják semmisíteni ezt a dzsihadista szervezetet, szemben állnak Washingtonnal – ezt a gondolatot fejtette ki hétfőn Szajed Ali Khamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a magyas rangú iráni vezetőkkel tartott egyik találkozón.

Khamenei saját internetes oldalán visszautasította azt az amerikai vádat, miszerint Teherán destabilizálja a térség helyzetét. Sőt, ellentámadásba lendült, magát a tengerentúli hatalmat vádolva ugyanezzel.

Éppen az Egyesült Államok ingatja meg szövetségeseivel együtt a közel-keleti helyzetet saját tetteivel – hangoztatta az ajatolláh, aki hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint az amerikaiak vezette koalíció valóban harcol az Iszlám Állam ellen.

“Ki teremtette az Iszlám Államot? Amerika!”

– mondta Khamenei, szerinte akik valóban meg akarják semmisíteni ezt a dzsihadista szervezetet, szemben állnak Washingtonnal.

Válaszolt Donald Trump amerikai elnöknek arra a megnyilatkozására is, amely szerint Iránban lábbal tiporják az emberi jogokat. “Az a tény, hogy amerikai hivatalos személyek ilyen nyilatkozatokat tesznek, lényegében egy szintre kerülnek Szaúd-Arábia középkori vezetőivel” – mondta az iráni vallási és politikai vezető.

Khamenei egyébként korábban nem kevesebbel vádolta meg Washingtont és Rijádot, mint azzal, hogy közük volt az iráni parlament és a Khomeini-mauzóleum ellen a múlt hét közepén elkövetett merényletekhez. Hangsúlyozta, hogy a támadás nem gyengíti meg az “iráni nemzet eltökéltségét”, hanem csak erősíti “az Egyesült Államok és regionális besúgói, köztük Szaúd-Arábia kormányai iránt érzett gyűlöletet”.

Szavaira “rímelt” akkor Ali Laridzsáni, az iráni parlament elnöke, aki az “Iszlám Állam nemzetközi változatának” nevezte az Egyesült Államokat, amely szerinte “pénzre cserélte a demokráciát”, utalva ezzel arra, hogy Donald Trump május közepén fegyvereladási megállapodásokat kötött Rijáddal 460 milliárd dollár értékben.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑