Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Lapszemle

2017. 03. 12.

Kihasználják a jóléti államot – Terroristák harcolnak svéd pénzen Szíriában

2017. 03. 12.

Körülbelül háromszáz ember utazott az elmúlt években Svédországból Szíriába vagy Irakba, hogy az Iszlám Állam és más terrorszervezetek oldalán harcoljon egy jelentés szerint, amelyet a svéd közszolgálati SVT honlapján szemléztek.

Ennek a háromszáz embernek szinte mindegyike kapott valamilyen formában segélyt a svéd államtól, és kapják a mai napig is. Ehhez csaláshoz kell folyamodniuk, a segélyt kapók például megbíznak valakit azzal, hogy kezelje a postájukat Svédországban, s azt a benyomást keltse, hogy ott vannak, nem pedig a Közel-Keleten. A tanulmány egyik szerzője, Magnus Ranstorp szerint nem meglepő, hogy ilyesmi történik, ez más országokban is előfordul, de az azért mégis csak döbbenetes, hogy szinte minden vizsgált személynél ezt tapasztalták. Hasonló ellenőrzést pedig a hatóságok eszerint nem végeznek, vagy legalábbis mérsékelt hatékonysággal.

A cikk szerint arra sincs túl sok esélye a svéd államnak, hogy visszakövetelje a jogtalanul felvett segélyeket, hiszen az érintettek nincsenek az országban. Ranstorp szerint nem kiugróan sok pénzről van szó, nem lehet meggazdagodni a svéd segélyekből, de egy közel-keleti konfliktuszónában azért sokáig kitart.

„Bármilyen nehéz is lehet elképzelnie valakinek, aki Magyarországon él, a svéd társadalom naivitásának és a jóléti államnak a kihasználása távolról sem korlátozódik erre a legutóbbi példára” – nyilatkozta lapunknak Kent Ekeroth, a Svéd Demokraták (SD) parlamenti képviselője. A bevándorlás és iszlamizáció visszaszorítását követelő ellenzéki párt politikusa szerint az illegális és gazdasági migránsok, valamint a bűnözők régóta biztonságos búvóhelyként, valamint anyagi forrásként használják Svédországot. „Őszintén szólva a rendszereink sokkal inkább azokra lettek tervezve, akik kihasználják azokat, mintsem azokra, akiknek szükségük van rájuk, és ez a legfőbb oka azoknak a problémáknak, amelyeket most látunk Svédországban” – mondta Ekeroth.

Röviden

– Nincs menekültválság, az Európába érkezőknek csak kis része menekült, a többiek gazdasági bevándorlók – idézte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavait a Corriere della Sera olasz lap. Az újságban megjelent interjúban a tárcavezető kifejtette, a problémát az okozza, hogy az EU vezetői gyakran aggódnak, de azután a kisujjukat sem mozdítják, miközben az unióba érkezők többsége nem menekült, hanem gazdasági bevándorló.

– Jan Jambon belga belügyminiszter szerint Belgium biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti terrortámadások idején, de a terrorfenyegetettség továbbra is jelentős. A belügyminiszter tegnap Brüsszelben elmondta, több ország hírszerző szolgálata arra hívta fel a figyelmet, hogy a dzsihadisták visszatérése Európába újabb támadássorozatot indíthat el.

Magyar Hírlap – Őry Mariann 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑