Haditudósítás

2020. 03. 02.

Légtérzárlat lép életbe Szíria északnyugati része felett és Idleb tartományban

Egy katonai forrás szerint Szíria légterének északnyugati részét és Idleb tartomány légterét lezárják, valamint bármely repülőgép ami megsérti a szíriai légteret ellenséges légijárműnek számít, meg kell semmisíteni és megakadályozni céljai elérésében.

A katonai forrás közölte a Szíriai Arab Hírügynökséggel, hogy a “török rezsim csapatai folytatják ellenséges tevékenységüket a fegyveres erőink ellen, amelyek Idleb tartomány területén és a környező térségben hajtanak végre műveleteket azzal, hogy közvetlenül támadják katonáinkat, akik terroristák ellen harcolnak, vagy minden lehetséges formában támogatják a felfegyverzett terrorszervezeteket, amelyek a nemzetközi jog szerint terrorista szervezetekként vannak nyilvántartva.”

A forrás hozzátette, hogy “a megismételt török ellenséges cselekedetek sem fogják megmenteni a terroristákat a Szíriai Arab Hadsereg csapásaitól, és az bizonyítják, hogy a török fél felrúgta a korábbi nemzetközi megállapodásokat, közöttük a Szocsi egyezményt.”

A forrás szerint “a Szíriai Arab Hadsereg alkotmányos és nemzeti kötelezettségeire alapozva, amely szerint megvédi az ország szuverenitását, biztonságát és területi egységét, a Hadsereg és a Fegyveres Erők Főparancsnoksága bejelenti, hogy lezárja a légteret mindenfajta repülőgép és drónok előtt Szíriai északnyugati részében és Idleb tartományban.”

“Bármelyik légijármű, ami megsérti Szíriai légterét ellenséges célnak minősül és meg kell semmisíteni, valamint megakadályozni ellenséges céljai elérésben.”- tette hozzá a forrás.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, SANA Ruaa al-Jazaeri

 

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑