2016. 04. 18.
Lenácizta Izraelt, ezért távoznia kellett a svéd miniszternek
2016. 04. 18.
Távozik posztjáról Mehmet Kaplan svéd építésügyi és városfejlesztési miniszter, miután Izraelnek a palesztinokkal való bánásmódját ahhoz hasonlította, ahogy a náci Németországban bántak a zsidókkal – jelentette be hétfőn Stefan Löfven svéd miniszterelnök.
A kormányfő a tárcavezetővel közös sajtótájékoztatón azt mondta, Kaplan benyújtotta lemondását, amelyet ő elfogadott. Löfven a rendezvényen mindenesetre méltatta a miniszter „humanista és demokrata értékeit”,Kaplan pedig megerősítette, hogy a szélsőségesség minden formáját ellenzi. A 44 éves környezetvédő aktivista körül néhány napja robbant ki a botrány, miután megjelent róla egy videó, amelyben Izrael palesztinokkal szembeni politikáját ostorozza.
A felvétel öt évvel azelőtt készült, hogy az egyébként török származású politikus 2014-ben a Zöldek képviseletében a balközép, kisebbségi kormány tagjává vált. A képsorok tanúsága szerint egy 2009 márciusában egy szomáliai alapítvány által az iszlamofóbiáról rendezett vitán az akkoriban parlamenti képviselőként tevékenykedő
Kaplan említést tett azokról a hasonlóságokról, amelyek az 1930-as évek náci Németországában a zsidók és a jelenkori palesztinok üldöztetését jellemzik.
Isaac Bachman, Izrael svédországi nagykövete sajnálkozását fejezte ki Kaplan “mélyen antiszemita” szavai miatt. Múlt héten ugyancsak heves felháborodást okozott a skandináv országban, hogy a lemondott tárcavezetőről olyan,2015 júliusában készült fényképek kerültek nyilvánosságra, amelyeken török szélsőjobboldaliak társaságában látható egy vacsorán. A rendezvényt Ilhan Senturk, a Szürke Farkasok nevű szélsőjobboldali csoport svéd tagja tartotta.
A Szürke Farkasok a múlt évszázad hatvanas éveinek végén jelentek meg Törökországban, embereik harcoltak az Oroszországhoz tartozó Csecsenföldön, ahova fegyvereket csempésztek. Egyik vezetőjük, a 32 éves Allarslan Celik közölte, hogy ő lőtte agyon tavaly november 24-én Szíriában a török légierő által megsemmisített orosz Szu–24-es vadászbombázó pilótáját, aki katapultált gépéből.
Orientalista.hu – MTI