2018. 07. 07.
Libanoni maronita pátriárka: vessenek véget a háborúknak a Közel-keleten
2018. 07. 07.
Béchara Boutros Raï bíboros, libanoni maronita pátriárka ezt a felhívást intézte Bariból a nemzetközi közösséghez: elég volt a háborúkból Szíriában, Irakban és a Szentföldön.
A pápa és közel-keleti keresztény egyházak és közösségek vezetőinek találkozása Bariban jelentős spirituális és teológiai tartalommal rendelkezik. Egyben történelmi és „politikai” jelentőségű is, mivel szükség van arra, hogy felhívást intézzünk a nemzetközi közösséghez: szüntessék be a háborúkat Szíriában, Irakban és a Szentföldön – nyilatkozta a Vatican News hírportálnak a maronita pátriárka.
A háborúk és a fegyverkereskedelem
Olyan konfliktusokról van szó, amelyekhez gazdasági, stratégiai és politikai érdekek kapcsolódnak. Ferenc pápa már péteri szolgálata kezdetén rámutatott a fegyverkereskedelem csapására. „Elég volt ebből a kereskedelemből”. „Elég volt világszerte ártatlan személyek millióinak életével játszadozni”.
Közel-keleten van a kereszténység gyökere
„Nekünk, pátriárkáknak nagyon fontos a Közel-kelet. Nem fogadhatjuk el, hogy a nemzetközi közösség a menekültek kérdését minduntalan összekapcsolja a szíriai vagy más országok politikai helyzetével” – mondta Béchara Boutros Raï bíboros, majd emlékeztetett rá: „Olyan térségről van szó, ahol a kereszténység kétezer éve jelen van. Ezek a keresztények az evangélium őrzői, a kereszténység gyökereinek őrzői. Nem élhetünk tovább hadi állapotban”.
A fundamentalizmus veszélye
A maronita pátriárka hangsúlyozta, hogy mind a szíriai, mind az iraki nép keresztényekből és muzulmánokból tevődik össze, akiket a mértékletesség jellemez. Csak úgy tudják biztosítani ezt a vegyes összetételű jelenlétet, ha ezeket az országokat nem engedik át az integralistáknak, a fundamentalistáknak és a terroristáknak. „Reméljük, hogy ez a találkozó, amely a Szentatya akaratából jött létre, meghozza majd a gyümölcseit. Mi hiszünk abban, hogy az ima a legerősebb eszköz a béke elnyerésére, a népek találkozásának megvalósulására” – fejezte be nyilatkozatát Béchara Boutros Raï bíboros, libanoni maronita pátriárka.