Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Gazdaság

2016. 01. 12.

Londoni elemzők szerint ebben az évtizedben már nem lesz 100 dolláros olaj

2016. 01. 12.

Londoni iparági elemzők szerint valószínűtlen, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői pénteken ismertetett tanulmányukban közölték: alapeseti előrejelzésük továbbra is az, hogy a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordója a 33 dollár körüli jelenlegi szintekről 2017-ben 60 dollárra, 2020-ig pedig 70 dollárra drágul.

A ház ugyanakkor a 2016 végére szóló árfolyam-előrejelzését az eddigi 55 dollárról 45 dollárra csökkentette, elsősorban a Kőolajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) jellemző belső zűrzavar, valamint a kínai gazdaságot övező bizonytalanságok miatt.

Jóllehet az évtized első felében zömmel 100 dollár felett jártak az olajárak, a másodikban azonban nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is – jósolták a Capital Economics elemzői.

A ház szerint bár az olajárak legutóbbi esését a kínai gazdasággal, és ezzel összefüggésben a globális kereslettel kapcsolatos aggályok indították el, de a piac helyesen jutott arra a következtetésre is, hogy Szaúd-Arábia és Irán viszonyának elmérgesedése az eddigieknél is valószínűtlenebbé tette az összehangolt OPEC-megállapodást a kitermelés árfelhajtó célú közös csökkentéséről.

Ugyanerre a megállapításra jutottak más nagy londoni házak is az olajpiaci helyzetet értékelő legfrissebb elemzéseikben.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays szakelemzői új helyzetértékelésükben közölték: véleményük szerint a két nagy OPEC-termelő közötti feszültség gyengíti a kartell képességét arra, hogy a keresleti helyzet potenciális romlására összehangolt termeléscsökkentéssel válaszoljon.

A Barclays londoni elemzői szerint még a legjobb esetben is távoli volt annak az esélye, hogy Szaúd-Arábia piaci részesedést adjon fel az idén várhatóan megjelenő pótlólagos iráni olajkínálat miatt, és a mostani feszültség inkább azt valószínűsíti, hogy a szaúdiak még elszántabban tartják a jelenlegi szinten, sőt akár növelhetik is kitermelésüket.

Ebben a helyzetben konszenzusos előrejelzés a londoni iparági elemzői közösségben, hogy az olaj belátható időn belül nem drágul érdemben, és ez tartós recessziót okozhat olyan nagy termelő gazdaságokban, mint Oroszország.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői felülvizsgált előrejelzésükben közölték, hogy várakozásuk szerint a Brent hordónkénti átlagára 2016 első negyedében mindössze 35 dollár lesz, újabb csere-arányromlási sokkot okozva az orosz gazdaságban.

A JP Morgan új prognózisa ennek alapján az, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) a cég által 2015-re becsült 3,8 százalékos visszaesés után az idén további 0,2 százalékkal csökken.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) legutóbbi térségi előrejelzésében ennél is meredekebb, 2015 egészére 4,2 százalékos, 2016-ra 1,2 százalékos visszaesést jósolt az orosz gazdaságban.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑