2015. 10. 21.
Megegyeztek a nagyhatalmak, nem lőnek egymásra Szíria légterén
2015. 10. 21.
Egyetértési memorandumot írtak alá kedden az amerikai és az orosz fegyveres erők képviselői egyebek között azokról a lépésekről, amelyek segítségével minimálisra csökkenthető a két országnak a Szíriában párhuzamosan légicsapásokat végrehajtó gépei közötti véletlen konfliktus lehetősége – jelentette be kedden a Pentagon.
Peter Cook, az amerikai védelmi tárca szóvivője szerint a dokumentum teljes szövegét Oroszország kérésére nem hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor elmondta, hogy az konkrét, a repülőgépek személyzete által követendő előírásokat tartalmaz, valamint földi “forró vonalat” létesít a két fél között az egyeztetett frekvencián folytatott légi kommunikáció összeomlása esetére.
A memorandum értelmében a felek munkacsoportot állítanak fel a további teendők megvitatására.
Cook szerint a protokoll a repülőgépek közötti biztonságos – a szóvivő által konkréten meg nem nevezett – távolság fenntartására szólít fel. A megállapodás nem irányoz elő együttműködést semmilyen területen, így a célpontokra vonatkozó értesülések megosztásában sem.
Moszkvában Anatolij Antonov orosz védelmi miniszterhelyettes a memorandum aláírását “fontos gyakorlati jelentőséggel” bíró pozitív lépésnek nevezte. Antonov szerint a felek állandó kommunikációs csatornákat hoznak létre és “meghatározzák a válsághelyzetekben való együttműködés mechanizmusát, beleértve a kölcsönös segítségnyújtást”.
A miniszterhelyettes szerint az amerikaiak ígéretet tettek rá, hogy az egyeztetett szabályokat az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíció többi tagjával is elfogadtatják.
Oroszország szeptember 30-án indított légi hadjáratot Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta közel-keleti országban a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Az amerikai harci repülők egy évvel ezelőtt kezdték meg légicsapásaikat az Iszlám Állam ellen, előbb Irakban, majd Szíriában. Az amerikaiak vezette IÁ-ellenes koalícióhoz több mint hatvan ország csatlakozott.
John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden bejelentette, hogy John Kerry külügyminiszter szerdán Európába és a Közel-Keletre indul, hogy a szíriai válság megoldásáról és a fokozódó izraeli-palesztin erőszakcselekmények mérsékléséről tárgyaljon. Kerry a tervek szerint találkozik majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, valamint Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.
Orientalista.hu – MTI