Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2014. 12. 30.

Meghívólevél Moszkvából

2014. 12. 30.

Az oroszok közvetítenének a szíriai felek között.

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint béketárgyalások lehetnek a szíriai kormány és ellenzéke között a jövő év elején Moszkvában.

A megbeszélésekre január végén kerülhetne sor.  Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő elmondta: az első szakaszban a szíriai belső és külső ellenzék céljainak összeegyeztetése lenne a cél, a kormány képviselői a következő szakaszban csatlakoznának a tárgyalásokhoz.

Oroszország alapvetően a damaszkuszi rendszert támogatja a konfliktusban, de nemrég előfeltételek nélkül meghívta tárgyalásokra a szembenálló két oldalt. Lukasevics nem találgatta, hogy mely ellenzéki vezetők és csoportok mennének el Moszkvába, csak annyit mondott, hogy még várják a reagálásokat egyesek részéről. A kormányt Valíd Moallem külügyminiszter vagy más vezető képviselhetné, Bassár el-Aszad elnök részvétele valószínűtlen, hiszen az elnöki szint nem illik egy konzultatív találkozóhoz – jelentette ki a külügyi szóvivő.

Oroszország korábban is próbált közvetíteni a felek között. Az ellenzék csoportok  többször is jártak Moszkvában, de nem voltak hajlandóak előfeltételek nélkül a tárgyalásokat megkezdeni.

Bashar Al-Assad szíriai elnök külön intézményt hozott létre a Nemzeti megbékélés Minisztériumát, aminek a vezetésével  Ali Hejdart  Szíriai Nemzeti Szocialista Párt egyik vezetőjét bízta meg. Hejdarnak sikerült több tucat olyan fegyveres csoporttal tárgyalni aminek az eredménye a felek közötti megbékélés és fegyverletételt eredményezte. A fegyveres csoportok tagjai miután átmentek a nemzetbiztonsági vizsgálaton amnesztiában részesültek sokan önkéntesen beálltak a Nemzetvédelmi Milíciába, hogy harcoljanak a külföldi terroristák ellen.

orientalista.hu (MTI nyomán)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑