Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Afganisztán

2021. 10. 05.

Megtartotta első ülését a tálibok kormánya

2021. 10. 05.

Megtartotta első ülését az Afganisztánban hatalomra került tálibok kormánya, a hétfői tanácskozáson új útlevelekről és személyi igazolványokról született döntés – közölte Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője.

Az állami Bahtar hírügynökség szerint az újonnan kibocsájtásra kerülő iratokon Afganisztáni Iszlám Emirátus, vagyis a tálibok által használt elnevezés lesz feltüntetve az ország neveként, s nem a korábbi, a Nyugat által támogatott vezetés által használt Afganisztáni Iszlám Köztársaság.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az új útleveleket el fogja-e ismerni a nemzetközi közösség, amely eddig a tálibok vezetését sem ismerte el.

A Hasszán Ahund molla ügyvivő miniszterelnök vezette kabinet egyben megbízta a kabuli önkormányzatot, hogy dolgozzon ki olyan mechanizmusokat, amelyekkel elejét lehet venni az illegális földfoglalásoknak. A biztonsági kérdésekért felelős tárcák vezetői pedig megbízást kaptak egy bizottság alakítására, amelynek feladata lesz majd a főváros és a tartományok biztonsági helyzetének javítása.

Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül bevonultak az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború.

A hatalomátvétellel párhuzamosan a rivális Iszlám Állam dzsihadista szervezet is fokozta tevékenységét a tálibokkal szemben. Mudzsáhid szóvivő hétfőn közölte, hogy a tálib kormányerők vasárnap késő este megsemmisítették az Iszlám Állam egyik sejtjét Kabul északi részén, miután az afgán fővárosban egy mecset előtti robbanás több civilt megölt és megsebesített.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑