Cadmus fordítás Cadmus
Iszlám világ

2017. 08. 30.

Mekka: politikai feszültségek tarkítják a zarándoklatot

2017. 08. 30.

Ma kezdődik az idei haddzs, a hívő muszlimok mekkai zarándoklata, az iszlám öt pillérének egyike: Korán vallási kötelezettségnek nevezi a zarándoklatot minden muszlim számára, aki ezt anyagilag megengedheti magának és egészsége sem korlátozza – évente több mint kétmillió hívő vesz részt a haddzson, amelyet évek óta politikai feszültségek árnyékolnak be.

A haddzsot csak az év bizonyos napjain lehet megrendezni, jelesül az iszlám dzú al-hiddzsa hónap 8. és 13. napja között. Az iszlám időszámítás, a holdnaptár elcsúszást eredményez más naptárakban, a haddzsot mindig más-más évszakban rendezik meg – írta az APA a szaúd-arábiai eseményről.

Több részre tagolt zarándokút

Az első napon a zarándokok szent állapotba (ihrám) kerülnek. A férfiak nem használhatnak illatosító szereket, nem vághatják le hajukat és körmüket, nem borotválkozhatnak. Varrás nélküli kétrészes, lepelszerű ruhát viselnek, amely a feltámadást jelképezi és az összes zarándok egyenlőségét Allah előtt. A nőknek bő ruhát kell hordaniuk, amelyből csak arcuk és kezeik látszanak ki.

Muszlim zarándok imádkozik a mekkai Nagymecset előtt 2006. december 27-én. Szaúd-Arábiába a hónap eleje óta utaznak tömegesen a haddzsra érkező zarándokok – a helyi hatóságok ezen a napon adták hírül, hogy a szokásos zarándoklatot követő áldozati ünnep, az íd al-adha december 30-án kezdődik (Fotó: MTI/EPA/MOHAMED MESZARA)

Ezt követi a Kába szentély első körüljárása. A Kába fekete kockaépítmény a mekkai Nagy Mecset belső udvarának közepén, s a Fekete követ rejti. A Kábát hétszer kell az óramutató járásával ellentétesen körbejárni, először lendületesen, majd lassuló ütemben. A Fekete kő egy meteorit, amely az iszlám hit szerint a paradicsomból származik. Még ugyanezen a napon hétszer kell megjárni a két szent domb, a Szafa és Marva közötti utat. Ezután elmennek a szomszédos Minába. A zarándokok a Minában felállított sátrakban töltik az éjszakát, mielőtt elindulnának az Arafat-hegyhez, ahol bocsánatért könyörögnek Allahhoz.

A harmadik napon kerül sor a Minába visszavezető úton “az ördög megkövezésének” rítusára, amely arra utal, hogy Ábrahám kővel dobálta meg és kényszerítette megfutamodásra az ördögöt. Ezután a férfiak megborotválkoznak, vagy rövidre vágják hajukat, a nők egy tincset vágnak le a hajukból  – egy új, bűnöktől mentes életszakasz jelképeként.

A legfontosabb iszlám ünnep

Megkezdődik a négynapos áldozati ünnep (íd al-adha), mely arra a bibliai történetre emlékeztet, amely szerint Isten megparancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel fiát. Az iszlám tradíciók értelmében Izmaelről van szó, s nem Izsákról, ahogy az a bibliai történetben szerepel. Isten az utolsó pillanatban megváltoztatja követelését és Ábrahámnak egy bárányt kell feláldoznia. A történet Ábrahámnak az istenbe vetett bizalmáról szól. Az ünnep idején áldozati állatokat vágnak le, a húst a rászorulóknak adják. Ezt követően Mekkában ismét körbejárják a Kábát. Minában folytatódik “az ördög megkövezése”, a haddzs utolsó napján pedig utoljára megkerülik a Kábát.

Muszlim zarándokok imádkoznak a mekkai Nagymecset előtt 2006. december 27-én. Szaúd-Arábiába a hónap eleje óta utaznak tömegesen a háddzsra érkező zarándokok – a helyi hatóságok ezen a napon adták hírül, hogy a szokásos zarándoklatot követő áldozati ünnep, az íd al-adha december 30-án kezdődik (Fotó: MTI/EPA/MOHAMED MESZARA)

2015-ben Mekkában tömegpánik tört ki, amelyben 2300 ember lelte halálát. Mivel a halott külföldiek között a legtöbb iráni volt, a legfőbb iráni politikai és vallási vezető, Khamenei ajatolláh bocsánatkérést követelt Szaúd-Arábiától – Teherán ősi ellenségétől -, mivel a vahhabita királyság felelős a zarándoklat megszervezéséért. Szaúd-Arábia és a síita Irán közötti feszültség tovább éleződött. 2016 januárjában Rijád kivégeztetett egy síita papot, ezt követően erőszakos tiltakozásokra került sor Szaúd-Arábia teheráni nagykövetsége előtt. A királyság megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. Az iráni muszlimokat 2016-ban, három évtizede először, kizárták a zarándokok soraiból, mert Teherán és Rijád nem tudott megegyezni a részvétel feltételeiben.

Terror, embargó, ultimátum

Az idén ismét engedélyezik az irániak részvételét a haddzson, de a zarándoklatot így is beárnyékolják a nemzetközi feszültségek. Szaúd-Arábia azzal vádolja Katar emírséget, hogy terroristákat támogat, szövetségeseivel, Egyiptommal, az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel együtt június elején korlátozta a diplomáciai kapcsolatokat, embargót rendelt el és ultimátumot intézett Katarhoz.

Ennek ellenére Szaúd-Arábia a katari zarándokoknak engedélyezte a beutazást a szent helyekre. Katar zarándokai mozgásának korlátozását veti a sivatagi királyság szemére és közlése szerint panasszal élt az ENSZ-nél. A katari médiavállalkozás, az al-Jazeera egyik jelentése szerint a katariak csak két repülőteret használva közelíthetik meg Mekkát. Katar szerint a nemzetközi jog és megállapodások megsértéséről, a szabad vallásgyakorlás korlátozásáról van szó.

Orientalista.hu – MTI, hirado.hu nyomán

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑