Régészet

2017. 10. 13.

Mit keres Allah neve a vikingek temetkezési ruháin?



Svéd kutatók arab feliratokat találtak egy viking hajósír temetkezési ruháin. Az eddig sem volt kérdés, hogy a vikingek a kereskedelem révén érintkeztek az iszlám világgal, a mostani felfedezés azonban egészen új aspektusban világíthatja meg a két “világ” kapcsolatát.

Svéd kutatók ismét „kezelésbe vették” azokat az egyébként kilencedik és tizedik századra datálható viking temetkezési ruhákat, amiket bő 100 éve találtak meg a svédországi Birka és Gamla Uppsala területén.

Legújabb vizsgálatukkor kiderült, hogy a ruhákon arab feliratok is szerepelnek – egészen pontosan az „Allah” és az „Ali” szavak. Isten arab kifejezését és az iszlám negyedik kalifájának nevét ezüstszállal hímezték a viking temetkezési kellékekre.

A mostani felfedezésében az a legnagyobb újdonság, hogy Allah neve mellett Ali próféta neve is fel van tüntetve. Korábban ugyanis szintén találtak hasonló, muszlim eredetű régészeti leleteket, de azokon „csak” Allah neve szerepelt.

Annika Larssonnak (az Uppsalai Egyetem régésze), a kutatás vezetőjének az keltette fel a figyelmét, hogy az elfeledett temetkezési ruhák anyagai Közép-Ázsiából, Perzsiából és Kínából származnak. A régészek mikroszkóppal kezdték vizsgálni a textíliákat, és ekkor figyeltek fel az apró – 1,5 centiméternél nem nagyobb – geometriai alakzatokra, melyekkel korábban egyáltalán nem találkoztak Skandináviában.

Nem tudtam őket értelmezni, majd eszembe jutott, hogy korábban láttam már hasonlókat – Spanyolországban, mór textíliákon”

– fogalmazott Annika Larsson.

A kutatók később rájöttek, hogy ezek nem lehetnek viking motívumok, hanem az úgynevezett kufikus írás jeleivel van dolguk, amely az arab írások egyik legősibb kalligrafikus formája. (Egyébként a Korán első példányait is ezen a nyelven írták.) Miután jobban megvizsgálták a „motívumokat”, rájöttek arra is, hogy két mondatelem ismétlődik a temetkezési ruhákon, az egyik az „Ali”, a másik pedig az „Allah” szó volt.

Larssonnék az eddig vizsgált száz sírmelléklet közül legalább tíz tárgyon találtak hasonló motívumokat.

A mostani felfedezés egészen új kontextusba helyezheti a vikingek és a muszlimok kapcsolatát.

Az egyik legdurvább feltételezés szerint a viking sírokban muszlimok is el voltak temetve. Ezt bizonyíthatják azok a DNS-tesztek is, melyek már korábban kimutatták: egyes viking temetőből származó tetemek akár Perzsiából is származhatnak.

Ugyanakkor olyan hipotézisek is előkerültek, miszerint nem arról van szó, hogy iszlám vallásúakat temettek el a viking temetkezési helyeken, hanem arról, hogy a viking kor temetkezési szokásaira az iszlám tanításai, „ígéretei” – mint az örök élet a paradicsomban – komoly befolyással voltak. Ezért hímezték rá a ruhákra ezeket a motívumokat.

Kutatók szerint amellett sem szabad elmenni, hogy Allah neve mellett Ali próféta neve szerepel a sírmellékleteken (Mohamed próféta unokatestvérének és vejének személye az iszlám síita irányzatában nagyon fontos, ugyanis a síiták Mohamed próféta után őt tekintik az első és egyetlen jogos kalifának), ami tovább bonyolíthatja a vikingek és valószínűleg a síita muzulmánok kapcsolatát.

Végül az is előfordulhat, hogy csak egy rosszul másolt mintáról van szó.

888.hu – Nagy Gábor

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑