2015. 01. 30.
Moszkvában véget értek a szír-szír tárgyalások
2015. 01. 30.
Eredményesen zárult a tárgyalás a damaszkuszi kormány és a szíriai ellenzék képviselői között.
Az orosz fővárosban több éves szünet után ismét asztalhoz ültek a felek. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a szíriai ellenzék képviselői hétfőn és kedden is tartottak megbeszéléseket. Valószínű, hogy a szerdai tárgyalás napirendjét és stratégiáját egyezették a küldöttek.
A felek előfeltételek nélkül ültek asztalhoz, az ellenzék is elvetette Bashar Al-Assad szíriai elnök lemondását mint feltétel a tárgyalások megkezdéséhez.
A szíriai kormány delegációját Bashar Al-Jaafari állandó ENSZ nagykövet vezette. Al-Jaafari a tárgyalások után tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kormány delegációja nyitott volt minden kérdésre, viszont szorgalmazta a Moszkvai Elvekben lefektettek pontok közé sorolni az izraeli agresszió elítélését.
A felek megegyeztek abban is, hogy a Genf-1 béketárgyalások után a Szíriában elterjedt a terrorizmus ellen közösen kell fellépni nevesítve az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.
Al-Jaafari eredményesnek tartotta a megbeszélést, és diplomáciai utakon elkezdődik a tárgyalások második fordulójának a megszervezése. Al-Jaafari szerint az sem kizárt, hogy a közeljövőben Damaszkuszban is hasonló tárgyalást hívnak össze.
A Moszkvai Fórum koordinátora Vitaliy Vyacheslavovich Naumkin elmondta,hogy a felek megegyeztek tíz pontban a tárgyalások során.
A Moszkvai Elvek tíz pontja:
1. Megvédeni Szíria szuverenitását, és fenntartani a biztonságot és a békét az országban.
2. Felvenni a harcot a nemzetközi terrorizmus minden formájával.
3. A szíriai válság békés és politikai úton való megoldása a kölcsönös megegyezés és a genfi nyilatkozat alapján.
4. Szíria sorsát , a szír nép saját akaratából döntse el, szabad és demokratikus módon.
5. Elvetni minden külföldi beavatkozást Szíria ügyeiben.
6. Megvédeni és fenntartani az állam intézményeit.
7. Biztosítani a társadalmi megbékélést, hogy a szíriai nép minden rétege részt vehessen az ország politikai és gazdasági életében.
8. A jogállamiság fenntartása, és egyenlőséget a polgároknak.
9. Elutasítani a külföldi katonák jelenlétét Szíria területén a kormány belegyezése nélkül.
10. Követelni a Golán-fennsík megszállásának végét, és feloldani a szíriai nép ellen hozott szankciókat.
A szíriai ellenzék ezen felül több pontban is kifejtette a kormánnyal szembeni kérését. A damaszkuszi delegáció megfontolja a kéréséket, ami többek között tartalmazza a politikai foglyok szabadon bocsájtását és közös képviselőkkel létrehozni az emberi jogok bizottságát.
Az USA és a nyugati államok bár üdvözölték a tárgyalások eredményeit de nem tettek le arról, hogy az általuk “mérsékelt iszlamistáknak” nevezet fegyveres csoportokat továbbra is támogassák.
A nyugati partnereink, köztünk Kerry úr is, támogatták a moszkvai kezdeményezést. Ennek ellenére sajnálatos módon a nyugati barátaink, olyan lépéseket tesznek amik nem építőjellegűek, inkább a konfliktus tűzét táplálják. Én ezt arra értem, hogy fokozottan készítik elő az újabb fegyveres zászlóaljakat ami semmilyen módon nem járul hozzá a konfliktus megoldásához. – mondta Naumkin a Russia Today-nak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a szerdai tárgyalások nagyon fontosak voltak, a szíriai feleknek egyesíteniük kell magukat, hogy közösen tudjanak fellépni az országukat ért veszélyekkel szemben, aminek az alapja a konfliktus békés megoldása.
A damaszkuszi kormány képviselői és az ellenzék utoljára 2014 februárjában találkoztak , a genfi béketárgyalások második fordulójának befejeztével ültek tárgyalóasztalhoz, de nem sikerült megállapodniuk a konfliktus rendezéséről, amely – az ENSZ összesítése szerint – 2011-es kirobbanása óta több mint 200 ezer emberéletet követelt.
Orientalista.hu – Sinoda