2017. 08. 23.
Muzulmán vezető: A terrorizmus és az iszlám összefüggenek
2017. 08. 23.
Tévedésben élnek azok a nyugati politikusok, akik azt állítják, hogy a szélsőségességnek és a terrorizmusnak nincs köze az iszlámhoz – jelentette ki 50 millió tagot számláló indonéz muszlim-egyesület főtitkára.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szombati számában Stahlhut interjúját jelentette meg Indonézia legnagyobb – 50 millió tagot számláló – muszlim-egyesületének főtitkárával, Kyai Haji Yahya Cholil Staquffal. A cikk címe magáért beszél „A terrorizmus és az iszlám összefüggenek”.
A főtitkár nyilatkozata szerint egyértelmű összefüggés van a fundamentalizmus, a terror és az iszlám ortodox alapvetései között. A radikális iszlámot problémásnak tartja és elhatárolja az általa is gyakorolt muszlim vallástól. Szerinte a nyugati politikusoknak nem kellene többé azt állítaniuk, hogy a szélsőségességnek és a terrorizmusnak nincs köze az iszlámhoz. Meglátása szerint a tagadás rossz út, hiszen így sosem találhatunk megoldást a problémára.
A tradicionális iszlám alapvetései közül hármat tart problémásnak: a nem muszlimokkal szemben tanúsított magatartást, a muszlimok és az állam kapcsolatát és a joghoz való hozzáállásukat. Arra a kérdésre, hogy mit kellene tennie a Nyugatnak, így válaszolt: a Nyugat nem kényszerítheti a muszlimokat a mérsékelt iszlámra, de emellett nem is tagadhatja, hogy a fundamentalizmusnak és az erőszaknak köze van a tradicionális iszlámhoz. Hiszen ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak.
Orientalista.hu – Hirado.hu, www.faz.net