Cadmus fordítás Cadmus
Interjú

2015. 04. 27.

Nem iszlám és nem állam – Az ISIS és ami mögötte van

2015. 04. 27.

Hogyan lesz egy arab földművesből vérengző vadállat? Hogyan lett egy terrorista szervezetből világpolitikai tényező? Ki támogatja és ki harcol valóban az Iszlám Állam ellen? Igaz, hogy az ISIS a világvégét várja? Ezekről és még sok másról is faggattam Sógor Dániel történészt, arabistát, az ELTE oktatóját.

 

  – ISIS, ISIL, vagy IS? Egyáltalán mi a pontos neve ennek a szervezetnek?

– Eredetileg egyik sem. Amikor megalakultak, az “Iszlám Állam Irakban és Sámban”nevet vették fel. Sám a történelmi Szíria neve. Arab nyelvterületen a mai napig általában így hívják őket. Az angolban azonban a “Sám” kifejezést nem tudják értelmezni, így helyette hol Szíriát mondanak, ebből lesz az ISIS rövidítés, hol pedig Levantét, ebből pedig az ISIL mozaikszó ered. De igazából egyik sem adja vissza pontosan az eredetit. Ők egyébként azóta már átnevezték magukat a “Kalifátus Államának“. Szerintem az a helyes, ha mi magyarok, magyar elnevezést használunk, vagy az Iszlám Államot.

–  Mennyi köze van az Iszlám Állam barbárságának az iszlámhoz, mint valláshoz? Ők azt hirdetik magukról, hogy Mohamed tanításának egyetlen hiteles képviselői, és ezt Európában sokan hajlamosak el is hinni nekik – persze negatív értelemben. Szélsőséges muszlimokkal állunk szemben, vagy szimplán elmebetegekkel?

– Muszlim jelszavakkal operáló elmebetegekkel. Ezen a ponton derül ki, hogy még az Iszlám Állam megnevezés sem igazán jó. Ugyanis, amit létrehoztak, az nem iszlám, és nem állam.

Csupa őrült lenne az IÁ oldalán?

– Ez így nem igaz. A vezetőik elborult elméjűek, ez nem vitás. Ám az egyszerű harcosok és szimpatizánsok nagy része teljesen átlagos, normális ember – illetve valamikor az volt. Az IÁ-nak nagyon profi médiája van. Mi elsősorban a borzalmas kegyetlenkedéseket látjuk az interneten, de a “hazai használatra” készülő propaganda filmekben egészen más arcukat mutatják. Ezeken a videókon az idegen, amerikai és nyugati uralom, vagy az elnyomó iraki és szíriai kormány ellen küzdő felkelő hadsereget látunk, amely egy független és igazságos Szíriáért, illetve Irakért harcol. Az ellenségek összefoglaló neve pedig egyszerűen csak” a hitetlenek”.

A toborzás nem úgy indul, hogy lépjen előre, aki szeretne embereket lefejezni. Az erőszak spirálja sodorja bele őket az egyre brutálisabb cselekményekbe. Ne feledjük: Irakban 2003, Szíriában 2011 óta lényegében permanens háború zajlik. Azok, akik az IÁ szolgálatába szegődnek, gyakran rettenetes dolgokon mentek keresztül, iszonyatos mennyiségű erőszakot láttak már, mire eljutnak odáig, hogy ők is fegyvert ragadnak.

Az égvilágon semmi vesztenivalójuk nem maradt már. Menet közben sokan rájönnek, hogy ez messze nem az, amit ígértek nekik, de ilyenkor már nem nagyon van kiút. Az IÁ hadseregéből nem lehet csak úgy leszerelni.

De mi visz rá egy nyugaton élő fiatalt, hogy ezt az utat válassza?

– A legtöbben közülük második, vagy harmadik generációs bevándorlók. Beilleszkedni képtelenek, franciává, németté, vagy angollá nem tudnak válni. Ugyanakkor elvesztették otthoni gyökereiket is, ők már nem tudnak igazán arabok, vagy muszlimok sem lenni. Belemenekülnek egy sosemvolt aranykor illúziójába, a nyugati befolyástól még mentes, “igazi, tiszta” és igazságos iszlám társadalom mítoszába. Ha elbeszélgetnének a saját nagyszüleikkel, vagy dédszüleikkel, azok el tudnák nekik mondani, hogy ilyen tökéletes világ sosem volt. Ők azonban ragaszkodnak ehhez a rögeszméhez, és ezt akarják megvalósítani Szíriában, vagy Irakban. Visszaút pedig a legtöbbször számukra sincsen.

 

Látszatháború

Hogy jött létre ez a szervezet, és hogy jutott el odáig, hogy egész országrésznyi területeket hajtott az uralma alá?

– 2003-4 körül nagyon sok amerikaiak ellen harcoló milícia jött létre, elsősorban Észak-Irakban. Ezek egy része aztán bekapcsolódott a kibontakozó szunnita-síita belháborúba is a szunnita oldalon. Ezek aztán összefogtak Abu Bakr al-Bagdadi vezetésével, Iszlám Állam néven. A mozgalmat azonban amerikai segítséggel az iraki kormányzat 2008-9-re felszámolta, maga Bagdadi is börtönbe került. Az amerikaiak azt állítják, hogy átadták az irakiaknak, de valószínűbbnek tűnik, hogy valójában Guantanamóba vitték. Innen 2012 körül szabadult, és ment haza. Az Iszlám Államot második nekifutásra már döntően az Öböl-menti államokból, Katarból és Szaúd-Arábiából érkező pénzekre támaszkodva építette fel. A szíriai háború miatt keletkezett hatalmi vákuum adott aztán lehetőséget arra, hogy először Szíriában, majd aztán Irakban is egyre nagyobb területeket vonjanak az ellenőrzésük alá. Az emberanyag nagy része egyrészt Irakból és Szíriából, de nagyon nagy számban az arab tavasz sújtotta, káoszba süllyedt országokból és a nyugati diaszpórából tevődik össze.

Számos olyan elmélet terjeng a neten, amely szerint a szervezetet valójában az Egyesült Államok építette fel, és később váltak elszabadult hajóágyúvá, esetleg még most is Washingtonból irányítják őket. Ezeknek az összeesküvés-elméleteknek mennyi valóságalapja lehet?

– Az IÁ sikereiben egészen biztosan komoly szerepe volt annak is, hogy a Nyugat és Törökország lelkesen támogatta és támogatja ma is a szíriai “mérsékelt ellenzéket”, amely bizony messze nem annyira mérsékelt, mint amilyennek mutatja magát, és akiktől a fegyverek nagyon könnyen kerültek át az IÁ kezébe.

A külföldről Szíriába érkező önkéntesek egy része is végül, valahogy az IÁ-ban köt ki. Az arab sajtóban volt már arról hír, hogy az iraki kormányerők fogtak el amerikai katonai szakértőket, akik az Iszlám Államnak dolgoztak. Hogy ez igaz-e, azt persze nem lehet tudni.

Hallani arról is, hogy Szaúd-Arábia áll az IÁ mögött.

– Szavakban Rijád persze elítéli őket, de biztosak lehetünk benne, hogy az anyagi segítség nagy része onnan érkezik. És nem csak pénzzel támogatják az Iszlám Államot, de burkoltan a médiájukban is. Néhány évvel ezelőtt a szaúdi tulajdonú al-Arabiján, vagy a katari hátterű al-Dzsazírán ment egy terrorellenes kampány, “a terrornak nincs vallása” jelszóval. Jó volt és hatásos is. Mostanában ezek a hirdetések, kisfilmek egyszerűen eltűntek mindkét adóról.

Az biztos, hogy hivatalosan az Egyesült Államok már harcol az IÁ ellen. Bombázzák az állásaikat és logisztikai segítséget nyújtanak az iraki erőknek. 

– Tény, hogy vannak bombázások. Ám néhány kérdést azért érdemes feltenni:

Mekkora területeket sikerült felszabadítani a hadműveletek kezdete óta? Sikerült akárcsak a közelébe is kerülni annak, hogy felszámolják az Iszlám Államot? A nyugati média vajon miért hallgat a statisztikákról, amelyekből kiderülne pontosan hány bevetés volt valójában, és hány terroristával sikerült végezni? Miért van az, hogy a szíriai felkelőket fegyverrel támogatja az USA, de az iraki kormánynak sokszor még azok a fegyverszállítmányok sem érkeznek meg, amikért fizetnek?

–  Az USA látszatháborút vív? Miért tennének ilyet?

– Sajnos sok jel erre mutat. Az amerikai csapatok 2011 végére kivonultak az országból. Az IÁ rémuralma azonban remek ürügyet szolgáltatna nekik a visszatéréshez. Ha pusztán légitámogatással az iraki helyi erők nem lesznek képesek legyűrni az Iszlám Államot, akkor az Egyesült Államok segítségére szorulnak majd. Akkor úgy lehet visszamenni Irakba, hogy még hívják is őket. És, ha visszamennek, miért ne maradnának?

territorial_control_of_the_isis-550x420

Az Iszlám Állam által ellenőrzött területek Szíriában, Irakban és Líbiában április elején

 

Ha nincs pénz, nincs IÁ

Magyarország is úgy döntött, hogy részt vesz az Iszlám Állam elleni harcban. Egyik oldalról azt halljuk, hogy morális kötelességünk részt venni az terroristák elleni küzdelemben, másik oldalról viszont azt, hogy  a kialakult helyzet nem a mi felelősségünk, oldják meg azok, akik előidézték. 

– Én nagyon remélem, hogy a magyar külügy tudja, mit csinál. Nagyon remélem, hogy több információval dolgoznak, mint én, és felelős döntést hoztak. Morális felelőssége persze mindenkinek van, de Magyarország ebben az ügyben nagyon keveset tud tenni. A nyugati hatalmak felelőssége sem vitatható, de ez a helyzet az ő beavatkozásukkal sem oldódna meg.

Ha rózsával a kezünkben mennénk, akkor is az idegen betolakodót látnák bennünk. Ha igazán komoly szándék van az Iszlám Állam felszámolására, akkor el kell vágni azokat a szálakat, amelyeken keresztül az anyagi támogatást kapják.

Ez nem lehetetlen, számtalan cikk látott már napvilágot, amelyek világosan bizonyítják: ezek az összegek elsősorban Szaúd-Arábiából és Katarból jönnek. Ezek NATO szövetséges államok, elvileg baráti országok. Rájuk kell nyomást gyakorolni, hogy állják útját ennek a pénzáramlásnak. És ha nem lesz pénz, nem lesz Iszlám Állam. Ennyire egyszerű ez.

És, ha az IÁ-t legyőzik Irakban és Szíriában, akkor megszűnik a szervezet?

– Aligha. Sajnos jelen vannak már Líbiában és a Boko Haramon keresztül Nigériában is, de feltűntek Közép-Ázsiában, Afganisztánban és Pakisztánban is. Megint csak az a legfontosabb, hogy a szponzoráció szálait elvágjuk. Ha nem lesz pénzük, nem tudnak terjeszkedni. Fontos a szellemi küzdelem is, hogy az elkeseredett, a nyugatot sokszor nagyon is jogosan gyűlölő, nyomorban és rettegésben élő szerencsétlen embereknek kínáljunk valami élhető alternatívát a barbarizmus helyett. Szíria, Algéria, vagy Tunézia is képes lehet erre, ha megkapják hozzá a megfelelő segítséget.

Az ellen nem véd

Azt is halljuk, hogy az iraki misszió jelentősen megnöveli a terrorfenyegetettségünket. Igaz ez?

– Az biztos, hogy ezzel felkerültünk az Iszlám Állam térképére. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a hazai arab diaszpóra nagyon kicsi, és még köztük is alig vannak, akik szimpatizálnak bármilyen iraki, vagy szíriai  kormányellenes erővel, nem, hogy az IÁ-val.

Az azonban nyilván semmilyen statisztika alapján nem jelezhető előre, hogy valaki délután háromkor bekattan a munkahelyén, és csinál valami őrültséget. Ez bárhol előfordulhat, nálunk is, ez ellen nem véd semmi.

Nyilván vannak olyan emberek, akiket ez a beavatkozás közelebb vihet ehhez. De azért arra nem kell számítani, hogy, ha a magyar katonák iraki földre lépnek, másnap elárasztják Budapest belvárosát a szélsőséges terroristák.

A Sátán szolgálatában?

Az IÁ mintha még provokálná is a külföldi beavatkozást. A barbár kegyetlenkedéseikről szóló videókat ők maguk töltik fel az internetre. Az egész világ HD-ban nézheti az embertelen terrort. A népirtó rezsimek eddig mindig igyekeztek titkolni a maguk szennyesét, ők meg büszkén teregetik ki. Mi a céljuk ezzel?

– Erre nem könnyű választ adni, hiszen ezt igazából csak azok tudják, akik ezeket a felvételeket készítik. Talán azért hozzák ezeket nyilvánosságra, mert tudják: a kegyetlenség nem csak elborzasztja a jó szándékú embereket, de megijeszti az ellenfeleket is: erőt és kíméletlenséget sugároz.

Az Atlanticban nemrég megjelent egy cikk, amely azt boncolgatja, hogy az IÁ azért ennyire elborult, mert valójában egy világvégét váró apokalipszis-szekta. Azt akarják elérni, hogy a nyugati világ, vagy ahogy ők mondják, a “keresztesek” lerohanják őket, és akkor Allah segítségével a legvégső csatában örökre legyőzik őket, és eljön az örökké tartó béke kora. 

– A keresztényégben és a júdaizmusban is voltak és vannak olyan irányzatok, amelyek abban hisznek, hogy az apokalipszis kiprovokálható, hogy, ha így, vagy úgy teszünk, akkor a világvége hamarabb jön el. Könnyen lehet, hogy az Iszlám Államot is ide sorolhatjuk. Az arab médiában egyébként számos cikk és dokumentumfilm jelent meg arról, hogy a viselkedésükben és szimbólumaikban milyen sok sátánista jellegű vonás van. A legérdekesebb a zászlójuk. Fekete alapon az van ráírva, hogy “Allah rászúl Muhammad”, vagyis “Mohamed Allah prófétája“. Csakhogy ez valójában nem így van arabul, hanem fordítva: Muhammad rászúl Allah“. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból mégis fordítva írják.

Mintha egy fordított kereszt lenne?

– Nem csak Önnek jut eszébe ez a párhuzam. Logikus magyarázat ugyanis nincs…

alfahir.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑