Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2015. 12. 02.

Német kormány döntött a Bundeswehr szíriai küldetéséről – Hosszú és veszélyes misszióra számítanak

2015. 12. 02.

A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elé terjesztette a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetéséről szóló javaslatát, amely szerint Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció szíriai légi műveleteit.

A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 1200 katonával támogathatja a szövetséget, és egyelőre egy évig, 2016 decemberéig működik közre az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokban.

Németország eddig is tagja volt az amerikai vezetésű koalíciónak, az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet. Részvételét francia kérésre terjeszti ki. Az ehhez szükséges felhatalmazást a Bundestag várhatóan már pénteken megadja.

A Bundeswehr jelenleg 16 küldetésben vesz részt. A szíriai lehet a 17., és a legnagyobb szabású misszió. A kormány 134 millió eurót irányoz elő a költségeire.

Németország három területen támogatja a légicsapásokat. Műholdas felderítő kapacitásai és Tornado típusú felderítő gépei révén segédkezik a támadások előkészítésében, a célpontok felmérésében, mozgásuk feltérképezésében. A légi utántöltő repülőgépek révén logisztikai támogatást nyújt a bevetéseket végrehajtó szövetséges harci repülőgépeknek. A német haditengerészet (Deutsche Marine) egy fregattja pedig a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó védelmét biztosítja.

Németország azzal is támogatja Franciaországot, hogy növeli a Maliban szolgálatot teljesítő katonák létszámát, átvállalva ezzel a nyugat-afrikai ország stabilizálására irányuló műveletben Franciaországra háruló terhek egy részét.

A javaslatot a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium készítette elő. Németország “katonailag szükséges és politikailag vállalható” feladatokat végez el – mondta Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy keddi lapinterjúban.

A német védelmi miniszter veszélyes és hosszú szíriai küldetésre számít

Hosszú és veszélyes lesz a német hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetése a német védelmi miniszter szerint.

Ursula von der Leyen szerdán az ARD német országos közszolgálati televíziónak elmondta, senkinek nem érdemes “illúziókba ringatni magát”, mert a Bundeswehr szíriai missziója “hosszú lesz és nehéz és veszélyes”.

A Bundeswehr a kormány szándéka szerint Franciaország kérésének eleget téve közvetlenül részt vesz az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai állásai ellen légicsapásokat mérő szövetségesek támadásainak támogatásában. Az erről szóló javaslatot szerdán kezdte tárgyalni a törvényhozás alsóháza (Bundestag). Az előterjesztésről pénteken szavaznak.

A kormány egyelőre – mint minden ilyen esetben – egy évre kér felhatalmazást a törvényhozástól a küldetésre. A mandátum megújítható, meghosszabbítható. Ursula von der Leyen szerint a katonai művelettel párhuzamosan zajló politikai folyamatoktól függ, hogy meddig tart a misszió. Amennyiben sikerül hamarosan eredményeket elérni a szíriai helyzet politikai rendezését célzó bécsi nemzetközi tárgyalásokon, a német katonák hamarabb hazatérhetnek – mondta a miniszter az ARD-nek.

Erről beszélt a előterjesztést készítő másik tárca vezetője, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is az n-tv hírtelevíziónak. Azokkal a bírálatokkal kapcsolatban, amelyek szerint hiányzik az úgynevezett kilépési stratégia – egy elképzelés arról, hogy miként lehet lezárni a Bundeswehr második világháború utáni harmadik támadó hadműveletét – a német diplomácia vezetője elmondta, nem az a helyzet, hogy Németország belesodródik egy háborúba, amelynek nem látni a végét, hiszen kezdettől fogva világos, hogy a szíriai helyzetet csak politikai eszközökkel lehet megoldani. Amíg viszont a bécsi folyamat révén már megindult munka befejeződik, meg kell akadályozni, hogy tovább erősödjék az IÁ és az al-Kaida szíriai szárnya, az an-Nuszra Front befolyása, és éppen ezt szolgálják a légicsapások.

A kormány javaslata alapján a légierő (Luftwaffe) felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel működik majd közre a légitámadásokban, a küldetés szolgálatába állítják a hadsereg műholdas felderítő kapacitását, és a haditengerészet (Deutsche Marine) kivezényel egy fregattot a Charles De Gaulle francia repülőgép-hordozó hajó védelmére.

Németország kezdettől fogva tagja az IÁ ellen szervezett, amerikai vezetésű nemzetközi koalíciónak. Eddig az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) felfegyverzésében és kiképzésében vett részt. A fegyver- és hadfelszerelés-szállításokat tavaly ősszel kezdték meg, és a szállítmányok összeállításával, illetve célba juttatásával kapcsolatban kiderült, hogy a Bundeswehr súlyos technikai lemaradásban van, még az első szállítmány  elindításával is gondok akadtak, mert nem volt megfelelő szabad szállító repülő.

Ezek a gondok az új küldetéssel összefüggésben ismét előkerültek. Szerdai lapjelentések szerint a légierő 93 Tornado típusú repülőgépének többsége nincs használható állapotban. Ezzel kapcsolatban Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy nincs ok aggodalomra, mert 30 gép működőképes, és a szíriai misszióban csak 6-ra lesz szükség a tervezett felderítő repülésekhez.

A küldetés veszélyességével kapcsolatban szakértők kiemelik, hogy az IÁ ugyan nem rendelkezik fejlett légelhárító fegyverzettel, de vannak rakétái és ütegei, amelyek alkalmasak lehetnek harci repülőgépek megsemmisítésére, a felderítést végző Tornadóknak pedig legfeljebb 3 ezer méteres magasságban kell majd repülniük, különben kameráik felvételei nem lesznek használhatóak.

Erről Ursula von der Leyen a Bundestag védelmi bizottságának ülése után újságíróknak elmondta, hogy a német katonák biztonságáért mindent megtesznek a Bundeswehr keretein belül, és ezen kívül szükség esetén támaszkodhatnak a bajba került katonák kimentésére szervezett “mentőhálózatokra” is, amelyeket a műveletben résztvevő partnerekkel, köztük az amerikai, a francia és az olasz erőkkel alakítanak ki.

A Bundestag várhatóan nagy többséggel ad felhatalmazást a kormánynak a küldetés elindítására. A csaknem 80 százalékos többséggel rendelkező kormánypártok – a jobbközép CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) – frakcióiban kedd este tartott próbaszavazásokon kevés kivétellel mindenki a támogatásáról biztosította a kormány kezdeményezését.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑