Izrael

2017. 02. 21.

Netanyahu megválik a médiaügytől



Benjámin Netanyahu izraeli miniszterelnök megvált a médiaügyi tárcától, három hónapra átadta a kormányzó jobboldali Likud párt másik politikusának, Cahi Hanegbinek, aki eddig a térségek együttműködéséért felelős miniszter volt. A kormányfő ezentúl csak a külügyminiszteri feladatokat tartja magánál – értesült a helyi média.

Cahi Hanegbi várhatóan már szerdától hivatalba léphet új feladatkörében, megtartva korábbi miniszteri tárcáját is.

Az ügy előzménye, hogy a “minőségi kormányzásért” küzdő civil szervezet, valamint Jichák Hercog, a parlamenti ellenzék, és a baloldali Cionista Tábor választási szövetség elnöke beadványban fordult az izraeli legfelsőbb bírósághoz, amelyben kifogásolták, hogy Netanyahu magánál tart számos miniszteri tárcát.

Összeférhetetlenségre hivatkozva különösen a médiaügyi minisztérium vezetése ellen tiltakoztak, mert rendőrségi nyomozások folynak a kormányfő ellen médiával kapcsolatos ügyekben.

Egyrészt az egyik tévécsatorna résztulajdonosa, Arnon Milchen Netanyahu családnak adott ajándékainak kérdésében vizsgálódnak a bűnüldözők, másrészt hangfelvételek tanúsága szerint Netanyahu üzleti ajánlatot tett Arnon Mózesznek, a Jediót Ahronót című újság tulajdonosának: azt kérte állítólag tőle, hogy a lap kedvezőbb színben tüntesse fel, viszonzásul pedig megsegíti az újságot, amely gazdasági nehézségekbe került a Netanjahut támogató amerikai milliárdos, Sheldon Adelson finanszírozása révén díjmentesen osztogatott Jiszráél Hajom újság miatt.

A bíróság határozata szerint a médiaminiszteri tárca vitatott birtoklása időközben okafogyottá vált, ugyanis a kormányfő vasárnap, mielőtt elindult egyhetes szingapúri és ausztráliai útjára, aláírta lemondását erről a hivatalról, és ideiglenesen – három hónapra – kinevezte utódjának Cahi Hanegbit.

A külügyminiszteri tárca megtartását a grémium elfogadhatónak vélte, így Benjámin Netanjahu továbbra is betöltheti ezt a hivatalt. A 2015-ös választások óta a miniszterelnök különböző időszakokban magánál tartotta az egészségügyi, a gazdasági, a térségek közti együttműködési, a médiaügyi és a külügyminisztériumot is.

Később egészségügy miniszterré nevezte ki az addigi miniszterhelyettes Jakov Licmant, majd gazdasági miniszterré Eli Kohent, térségek együttműködési miniszterévé és immár médiaügyi miniszterré pedig Cahi Hanegbit.

Orientalista.hu (Magyar Hírlap, MTI)

Címkék: ,






Back to Top ↑