Geopolitika

2017. 03. 06.

Netanyahu tart Irán szíriai katonai jelenléttől



Netanyahu Irán szíriai katonai jelenléte ellen készül állást foglalni a Putyinnal folytatandó moszkvai tárgyalásain.

Benjamin Netanyahu meg akarja majd győzni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy a szíriai rendezésről szóló béketárgyalásokon zárják ki bármiféle iráni katonai jelenlét jövőbeni lehetőségét – jelentette vasárnap a helyi katonai rádió magát az izraeli miniszterelnököt idézve.

Netanyahu a vasárnapi kormányülés kezdetén Jeruzsálemben bejelentette, hogy csütörtöki moszkvai tárgyalásainak középpontjában a szíriai háború fog állni, fel fog lépni Vlagyimir Putyin orosz elnöknél Irán állandó szíriai szárazföldi és tengeri katonai jelenléte ellen.

“Remélem valamiféle egyetértésre jutunk, hogy ezzel csökkentsük az erőink közötti súrlódás lehetőségét, ahogy ezt eddig is sikerrel megtettük”- mondta Netanyahu.

“Az irániak a Golán-fennsíkon is frontot akarnak nyitni velünk szemben” – tette hozzá az izraeli kormányfő, aki szerint Teherán katonai jelenlétének bebetonozására próbálja felhasználni a szíriai politikai rendezési kísérleteket.

Oroszország 2015 óta avatkozott be katonai erőivel a 2011-ben kezdődött szíriai háborúba, és együttműködik az iráni csapatokkal Bashar Al-Assad szíriai elnök és a Szíriai Arab Hadsereg oldalán.

Izrael tavaly több alkalommal egyeztetett Moszkvával a Szíriában folytatott katonai hadműveletekről, és az orosz hadijelenlét mellett is több alkalommal szíriai légicsapásokkal akadályozta meg az iráni fegyverek eljuttatását a Hezbollahhoz, a Teherán támogatta libanoni síita szervezethez.

Orientalista.hu – (Magyar Hírlap, MTI)

Címkék: , , , , , ,






Back to Top ↑