Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Terrorizmus

2015. 10. 16.

Obama 300 katonát küld a Boko Haram ellen Kamerunba – Robbantások Nigériában

2015. 10. 16.

Amerikai katonákat helyzetek ki Nigéria határához a Boko Haram elleni  harc megsegítésére.

Szerdán a Fehér Ház arról informálta a kongresszust, hogy 300 fős katonai személyzetet küldött Kamerunba, hogy segítsenek a Boko Haram elleni harcban. A Nigériában működő terrorszervezet 2014 áprilisa óta tart fogva fiatalkorú lányokat, akiket nagy valószínűséggel házasságra kényszerítetek.

A küldetés egy nagyobb hadművelet része lesz a régióban, célja pedig az, hogy megállítsák az Iszlamista terrorszervezetek terjeszkedését Nyugat Afrikában. A BBC interjújában Josh Earnest katonai szóvivő azt is elmondta, hogy 90 katonát már hétfőn kihelyeztek, akik majd légi hírszerzéssel, azonosítással, és megfigyeléssel segítik majd az akciót. Barack Obama az USA elnöke szerint a katonáknál lesznek fegyverek, de csak a saját védelmük és biztonságuk érdekében.

A Boko Haram terrortámadásokkal akarja elérni, hogy megalapítsa az iszlám kalifátust Nigériában, Csádban, Nigerben és Kamerunban. Az Amnesty International mérései szerint immár 3500 halálos áldozata volt a terrorista csoportnak ebben az évben. A UNICEF viszont 1.4 millió gyermek otthonától való elszakadását jelentette.

A csoport 2014-ben lett ismert a világ minden táján, amikor 270 iskolás lányt elraboltak. Azóta az Egyesült Államok is támogatta a nigériai kormányt a Boko Haram elleni harcban.

Amerikai katonák tavaly májusban is érkeztek az országba, kiképzéssel és hírszerzéssel támogatják a helyi hadsereget.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint a Boko Haram az ISIS néven ismert terrorista szervezet afrikai sejtje, akik már a megalakulásuk óta szövetségesnek tekintik egymást.

Rengeteg áldozata van a nigériai robbantásnak

Több tucatnyi ember halhatott meg Nigéria északkeleti részén, ahol egy mecsetnél robbantottak. – közölte az euronews.

Két robbantás is történt a csütörtök esti ima idején Maidiguriban, ahol a Boko Haram megerősödött. A várost rendszeresen támadja az iszlamista terrorista csoport.

Az első hírek szerint a két robbantásos támadásnak összesen 14-40 halálos áldozata lehet.

Orientalista.hu – L. Gyula

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑