Irán

2020. 10. 15.

Október 18-tól Irán szabadon vásárolhat és adhat el fegyvereket

Hassan Rouhani iráni elnök bejelentette, hogy hazája október 18. -a után szabadon vásárolhat és adhat el fegyvereket, hiszen az ENSZ fegyverembargója azon a napon lejár.

Az iráni elnök szerdán a parlament előtt tartott beszédében elmondta, hogy ez ügyben már négy éve harcolnak az Egyesült Államokkal.

Az amerikai kormány négy éve küzdött az ellen, hogy október 18-a bekövetkezzen.

Ez a nap pedig az iráni emberek ellenállasának köszönhetően eljön. Ennek köszönhetően pedig vasárnaptól kezdve Irán onnan vesz fegyvereket ahonnan szeretne és annak ad el fegyvereket akinek csak szeretne.

Vasárnap bejelentjük a jó hírt, miszerint az országot 10 éve sújtó igazságtalan embargó megszűnik – jelentette ki az iráni elnök.

Saeed Khatibzadeh, az iráni külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy az október 18-án éjfélkor lejáró ENSZ szankciók jelentős vereséget jelentenek az Egyesült Államok számára.

A 2231-es számú, a szankciókat is magába foglaló ENSZ határozat teheráni idő szerint október 18-án hajnali 3 óra 30 perckor jár le.

A külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a szankciók megszűnését követő napon Irán fegyver vásárlásokkal és fegyver eladással kapcsolatos megállapodásokat fog kötni több országgal is. Irán 40 év után újra tud majd exportra termelni hadiipari termékeket.

Levan Dzhangaryan, Oroszország teheráni nagykövete bejelentette, hogy hazája tudomásul veszi azt, hogy az Irán elleni szankciók október 18-án lejárnak és azután Oroszország készen áll ellátni az iráni légvédelmet S-400 típusú rakétarendszerrel. A nagykövet azt is elmondta, hogy október 19-től Oroszország már készen áll fegyvereket eladni Iránnak.

Az orosz nagykövet szerint Oroszország nem fél az amerikai fenyegetőzésektől és a szankciók megszűnése után több féle fegyver eladását is fel fogja ajánlani Iránnak.

A szankciók ideje alatt azonban Irán kifejlesztette saját védelmi rakétarendszereket, mint például az orosz S-300 iráni változatát, a Bavar 373 típusú rakétarendszert. Katonai szakértők szerint ez a rakétarendszer jobb lett mint az eredeti S-300 típus.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Fars News Agency)

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑