Diplomácia

2019. 11. 03.

Olaszország amerikai nyomásra letiltotta az iráni Mahan Air járatait

A ,,La Stampa,, olasz hírlap pénteken számolt be arról, hogy az olasz kormány amerikai nyomásra úgy döntött, hogy letiltja az iráni Mahan Airline járatait.

A döntésre az amerikai külügyminiszter Mike Pompeo római látogatása után került sor, miután tárgyalásokat folytatott az olasz kormánnyal. Éppen ezért Washington nyomására decembertől leállnak a légitársaság járatai Róma és Teherán között.

Pompeo ,,minden bizonnyal igaz,, kijelentése szerint az olasz kormánynak azért kell leállítani a Mahan Air járatait, mert a légitársaság katonai felszereléseket szállít Szíriába és támogatja az Iráni Forradalmi Gárdát. Az Iszlám Államnak és más terror szervezeteknek Szíriában nyújtott amerikai támogatásról természetesen ezúttal sem esett szó.

A Mahan Air légitársasággal szemben 2018 májusa óta van életben amerikai szankció és Washington más országokat is próbál rávenni, hogy megbüntessék az iráni céget. Az ún. ,,euro-atlanti,, szövetségeseiknek egyenese meg is parancsolják ezt.

Azonban az amerikai gazdasági terrorizmusnak és zsarolásnak ezzel még nincs vége, hiszen az amerikai pénzügyminisztérium szankciókkal fenyegeti azon országokat, melyek leszállási jogot biztosítanak a Mahan Air járatai számára.

Az amerikai fenyegetőzés és zsarolás miatt Németország és Franciaország szintén megvonta az engedélyt az iráni légitársaságtól.


Orientalista.hu-Al-Isfahani (Iran Press)

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑