Öngyilkos merénylettel üzent a Boko Haram az új elnöknek
2015. 05. 31.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a nigériai Maiduguri egyik mecsetje mellett szombaton, a délutáni ima idején, a robbanásban legalább 26-an meghaltak, 28-an pedig megsebesültek – közölte a helyi rendőrség.
A merénylő a hívők és a szomszédos piacra igyekvők közé vegyülve jutott a mecset közelébe, a robbanóanyagot a derekára csatolt övben vitte magával.
A mecset melletti piactéren a Boko Haram dzsihadista szervezet már több ízben követett el merényleteket.
A robbantás előtt szombat éjjel 13-an haltak meg Maiduguri külvárosában. A szélsőséges iszlamista csoport, a Boko Haram rakéta-meghajtású gránátokkal hajtott végre egy támadást.
A rakétagránátok bevetése új taktika a terrorszervezet tevékenységében, céljuk, hogy rettegésben tartsák a helyi lakosságot – írta jelentésében az AP amerikai hírügynökség.
Az új elnök, Muhammadu Buhari beiktatása után pénteken tett ígéretet, hogy a katonaság közreműködésével fékezik meg a Boko Haram militánsait. A szélsőségesek már ezreket öltek meg akcióik során, céljuk egy új, iszlám törvényeken alapuló állam létrehozása. A Boko Haram visszaszorításában a szomszédos országok is segítik Nigériát.
A támadásokkal a Boko Haram viszont egyértelmű üzenetet küldött Nigéria új elnökének, miszerint a felkelők nem adják fel a fegyveres harcot céljukért.
A Boko Haram egy önálló iszlám állam létrehozásáért harcol Nigériában. Támadásainak hat év alatt több mint 15 ezer ember esett áldozatul az afrikai országban.
A kétmilliós Maiduguri az északkeleti Borno szövetségi állam központja. A Boko Haram központi szerepet szánna a városnak az általa megalapítani szándékozott iszlám államban.
Orientalista.hu – (MTI, euronews)