Cadmus fordítás Cadmus
Magyarország

2019. 10. 30.

Orbán–Putyin találkozó: Oroszország kész az együttműködésre a keresztények támogatásában

2019. 10. 30.

Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután szerdán Budapesten tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte a Vasárnap.hu

Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón azt mondta: ha Európa nyugati és keleti fele, ha a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok jók, akkor azzal Magyarország is nyer. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hosszú évekre visszanyúlik az a gyakorlat, amely szerint minden évben tartanak magyar-orosz magas szintű találkozót.

A gazdasági együttműködésről szólva kiemelte: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt.

A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy annak kiemelt területei között van a keresztény közösségek védelme szerte a világban, valamint a migráció, ugyanis mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket.

Oroszország fontos partnernek tekinti Magyarországot az Európába irányuló gázszállításban – hangsúlyozta az orosz elnök a sajtótájékoztatón.

Vlagyimir Putyin kiemelte: már több éve működik a két ország közötti együttműködést a legmagasabb szinten lehetővé tevő mechanizmus, amely sikeres, főleg a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok tekintetében. Hozzátette: törekszenek a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására, bár továbbra is az energetika van az első helyen.

Az orosz elnök közölte: tárgyaltak a közel-keleti és észak-afrikai keresztény közösségek helyzetéről. Oroszország kész az együttműködésre a keresztények támogatásában – mondta Vlagyimir Putyin, elfogadhatatlannak nevezve, hogy bárkit a vallási meggyőződése miatt üldözzenek.

Forrás és kép: Vasarnap.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑