Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2016. 05. 05.

Orosz keresztény egyházak projektet indítanak a szíriai templomok újjáépítésére

2016. 05. 05.

Az orosz katolikus és az orosz ortodox egyház közös projektet indított a Szíriában a háború során elpusztult templomok és monostorok újjáépítésére.

Igor Kovaljevszkij, az orosz katolikus püspöki konferencia főtitkára úgy nyilatkozott, a projekt az első kézzel fogható eredménye Ferenc pápa és Kirill orosz ortodox pátriárka februári kubai találkozójának. Hangsúlyozta, a kezdeményezés nem jelenti az Assad-kormányzat támogatását. „Jóllehet kapcsolatba léptünk az Assad-kormányzattal, ez nem politikai ügy” – mondta a Catholic News Service hírügynökségnek.

Az orosz katolikus egyház és az orosz ortodox egyház moszkvai patriarkátusának képviselői április közepén jelentették be a projekt tervét; egyelőre nem közöltek részleteket az anyagi támogatás mértékéről, illetve a program elindításának konkrét dátumáról.

„Reméljük, minden orosz felekezet segíteni fogja ezt a munkát, és minden keresztény részt vesz az adománygyűjtésben” – mondta Igor Kovaljevszkij, majd kifejtette, milyen nagy jelentősége volt annak, hogy a pápa és a pátriárka találkozását az egész világ nyomon követte, és ez ráirányította a figyelmet a szíriai keresztény közösségek szenvedésére. „Vallási közösségként nekünk a humanitárius segítségnyújtással kell foglalkoznunk, és el kell kerülni, hogy belevonódjunk a politikába” – fogalmazott az orosz püspöki konferencia főtitkára.

Április elején orosz ökumenikus küldöttség utazott Libanonba és Szíriába. Pjotr Humenjuk, a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet oroszországi vezetője elmondta, az út során találkoztak a helyi keresztény vezetőkkel, és ellátogattak a libanoni Bekaa-völgyben található menekülttáborba is, mielőtt továbbutaztak volna Damaszkuszba.

A projektet kiterjesztenék a lerombolt plébániaépületek újjáépítésére is, valamint a Homsz városában mérhetetlen szenvedést átélő gyermekek megsegítésére.

Ferenc pápa február 12-én találkozott Kirill pátriárkával a havannai repülőtéren; közösen kiadott, harminc pontból álló nyilatkozatukban sürgették, hogy érjen véget a közel-keleti keresztények üldöztetése.

Több mint negyedmillió szíriai vesztette életét a több éve zajló harcokban, és a lakosság mintegy felének kellett elhagynia otthonát. Jelenleg ötmillió szíriai él hazáján kívül az ENSZ adatai szerint.

Ferenc pápa április 24-én, a fiatalok jubileumi szentmiséjén külön imádkozott a katolikus és ortodox papokért, akiket Szíriában raboltak el, abban az országban, ahol a keresztények terrorszervezetek, főleg az Iszlám Állam és a Nuszra Front célpontjai.

Orientalista.hu – (Catholic Herald, Magyar Kurír)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑