2017. 03. 12.
Oroszország megkezdi haditengerészeti létesítményének modernizációját Szíriában
2017. 03. 12.
Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Viktor Ozerov szerint a terveket orosz felsőházi képviselők 2016 októberi látogatásakor mutatták be a bázison.
A munkálatok várhatóan 2017 év végén elkezdődnek. A munkálatok során új molókat alakítanak ki ami megkönnyíti a haditengerészet logisztikai ellátását.
Ez év januárjában kötötte meg Oroszország és Szíria azt a megállapodást ami az Orosz Haditengerészet tartouszi kikötőjének bővítéséről szól. Az aláírt dokumentum 49 évre szól.
A megállapodás továbbá előírja, hogy az Orosz Haditengerészet szabadon használhatja a bérelt kikötőt, a szíriai állam joghatóságának mentességével.
Az Orosz Haditengerészet még a szovjet időkből állomásoztat hadihajókat a Tartuszban bérelt kikötőnél, ami fontos ellátási útvonalnak számít a Fekete tengeri flottának aminek központa Szevasztopol.
A a tartuszi kikötő már 1971 óta fontos bázisa a orosz akkor még szovjet mediterrán flottának, illetve az orosz -szír fegyverkeresszállítámányok belépési pontja a Közel-Keleti országba.
Oroszország már 2010-ben kész átépítési és fejlesztési tervekkel állt elő amiket először Vladimir Vysotsky a haditengerészer korábbi vezetője mutatott be.
Orientalista.hu – Sinoda