Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2015. 11. 23.

Összefoglaló a múlt heti hadműveletekről Szíriában

2015. 11. 23.

A Fegyveres Erők és a hadsereg  múlthéten is országszerte folytatta a takfiri terrorszervezetek elleni hadműveleteket, súlyos személyi és technikai veszteségeket okozva nekik, valamint megsemmisítve fedezékeiket és a harcállásaikat.

Lattakia tartomány:

A Fegyveres Erők és a hadsereg az Orosz Légierő támogatásával ellenőrzésük alá vonták az 1112. számú őrposztot északkeletre az Al-Karura-hegytől, az Al-Wadi-dombot, Kartab Landot, Al-Rakrakijeh, Al-Daghmashlieh és Al-Wejk falvakat, az Al-Zwejk-hegyet, Mosza, Szakr, Al-Szendijan és Dzselejleh településeket Lattakia tartomány északkeleti területén.

Korábban egy katonai alegység a Nemzetvédelmi Erők támogatásával ellenőrzése alá vonta a 803. sz. Őrposztot Kasszab térségében és folytatta az előrenyomulást a környező magaslatok felé Lattakia tartomány északkeleti részén, közölte egy katonai forrás.

A SANA jelentése szerint később egy másik katonai alegység együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel és az Orosz Légierő támogatásával elfoglalta Al-Shmejsza falut, a 482. számű őrposztot és Dzsabal Al-Zwejk térségének hadászati fontosságú fennsíkját a tartomány északkeleti részén.

Ugyanabban az összefüggésben a forrás hozzátette, hogy a Szíriai Légierő több légi csapást mért terroristák rejtekhelyeire és központjaira Lattakia északi vidékén.

Megszálló terroristák harcállásai és járművei semmisültek meg az 1112., 1154. számú magaslati pontokon, Al-Rikirikjeh, Rewejszet Shejkho, Arafit Al-Tahta és Arafit Al-Fukka helységekben.

Aleppo tartomány:

Egy katonai alegység ellenőrzése alá vonta a vasútállomást Shejkh Ahmadban Aleppo tartomány keleti területén.

Korábban a Fegyveres Erők és a hadsereg egységei elmúlt éjjel és csütörtök éjjel súlyos veszteségeket okoztak a takfiri terrorista szervezeteknek az északi Aleppo tartományban.

Egy katonai forrás közölte a SANA-val, hogy a hadsereg egyik egysége megsemmisítette az ISIS terroristák állásait Al-Bab városában a tartomány északkeleti területén, ezenkívül megsemmisítette fedezékeiket.

A forrás hozzátette, hogy a hadsereg egységei terroristák járműveit semmisítette meg és likvidálta a bennük utazó összes fegyverest, az állásaik ellen indított hadműveletekben Al-Amrija faluban a tartomány déli területén.

Az úgynevezett “Al-Hurrijah Iszlám Dandár” nevű terrorista csoport minden tagja meghalt a vezetőjével együtt egy hadművelet során, amit a hadsereg egyik alegysége hajtott végre a tartomány északnyugati területén.

Eközben a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezet több tagja halt meg, járműveik és aknavetőik megsemmisültek az állásaik ellen indított hadműveletekben Karm Majszer, Al-Shejkjh Ahmad és Bani Zaid szomszédságában.

Ezzel összefüggésben a takfiri terroristák elismerték közösségi média felületeiken, hogy több tagjuk meghalt.

A SzíriaiLégierő megsemmisítette az ISIS terrorszervezet járműveit és végzett a bennük utazó összes terroristával Tal Ahmerben és Kabbarában Aleppo tartomány területén.

A Szíriai Légierő ezekívül szintén légi csapásokat mért az ISIS terroristák állásaira Deir Hafer, Al-Nadzsara, Karat, Kabbara, Tal Ahmar és Al-Szawame városokban és falvakban keletre Blat falutól Aleppo tartomány keleti területén.

Idleb tartomány:

Hadszíntéri források közölték a SANA-val, hogy 6 jármű semmisült meg és 33 terrorista meghalt a hadsereg egyik különleges műveletében a Dzsund Al-Aksza, Harakat Ahrar Al-Sham és a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezetek által megszállt helyszíneken Hiradzs Basznakol, Baszamia és Szarakvib településeken.

A hadsereg terroristák gyülekező csoportjait és fedezékeit támadta Ariha és Al-Tamaniaa városokban Idleb tartomány déli részén, likivdálva 15-nél több terroristát, közöttük az Abu Mohammed Al-Maszlani nevű vezért a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezetből.

A Szíriai Légierő bevetések sorozatát hajtott végre terroristák állásait Al-Tamaniaa városban és Orum Al-Dzsuz faluban Idleb tartomány déli részén, közölte egy katonai forrás.

Több jármű amelyek nehéz gépfegyverekkel voltak felszerelve, valamint terroristák rejtekhelyei semmisültek meg az ott tárolt fegyverekkel a légi támadásokban.

Hama tartomány:

A Szíriai Légierő csapásokat mért a Dzsaish Al-Fatah terrorista koalíció fegyvereseire Kafr Zita, Morek városokban Hama tartomány északnyugati területén.

Egy katonai forrás elmondta, hogy számos terroristák által használt jármű semmisült meg a légi csapásokban, amelyek nehéz gépfegyverekkel voltak felszerelve.

Eközben 23 másik vahhabita terrorista halt meg a hadsereg műveleti során, amely a megszállók Dzsund Al-Aksza nevű csoportja ellen irányult északra Szurantól. A likvidált terroristák között volt: Musza Khaled Al-Szallom és a Kasszim Al-Szammaa.

Homsz tartomány:

A Szíriai Légierő Mahin település körzetében megsemmisítette az ISIS terroristák több járművét az összes bennük utazó fegyveressel.

Daraa tartomány:

A hadsereg egyik egysége pontos tüzérségi csapásokat mért a Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida) és más takfiri terrorista szervezetek fedezékeire és harcállásaira Daraa Al-Baladban, megsemmisítve a megszállók rejtekhelyeit, egyik harcjárművüket délre a Zenobia Iskolától és nyugatra az Al-Abbaszija péküzemtől.

A hadsereg egyik alegysége ezenkívül különleges hadműveletet hajtott végre Gharija Al-Gharbija hídtól észknyugatra, a tartomány északkeleti részén súlyos személyi és technikai veszteségeket okozva a megszálló terroristáknak, valamint megsemmisítve egyik teherautójukat amit barikádként használtak.

Szuwejda tartomány:

A déli szíriai Szuwejda tartomány északkeleti területén a hadsereg egyik alegysége ISIS terroristák állásait semmisítette meg és súlyos személyi és technikai veszteségeket okozott a megszállóknak Khirbet Szaad faluban és a közeli magaslaton.

Miközben egy forrás Szuwejda tartományból közölte a SANA-val, hogy a hadsereg egyik alegysége együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel elfojtotta az ISIS terroristák egy betörési kísérletét, akik Al-Kaszir falu felől próbáltak meg beszivárogni Al-Hakkaf falu határába az Al-Badija “sivatag” körzetében.

A forrás utalt rá, hogy műszaki alegységek a Nemzetvédelmi Erők helyi egységével együttműködve csütörtök reggel hatástalanítottak három távvezérelt robbanószerkezetet, amelyek 15 és 20 kg tömegűek voltak és a terroristák az Al-Hakkaf és Al-Buthajna közötti útszakaszon telepítették őket.

A megszálló terroristák azért rakták le a robbanószerkezeteket, hogy megkíséreljenek betörni Al-Hakkaf faluba.

Damaszkusz tartomány:

Két parancsnoki központ, két fegyver és lőszerraktár, két nehéz löveg semmisült meg a Szíriai Légierő csapásaiban, amit Doumaban és Khan Al-Shejhben hajtott végre a megszálló terrorszervezetek ellen Damaszkusz tartományban.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑