Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Geopolitika

2023. 02. 22.

Putyin: új határokat ér el az orosz-kínai együttműködés

2023. 02. 22.

Folyamatosan fejlődnek az Oroszország és Kína közötti kapcsolatok, és új határokat érnek el – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán Moszkvában fogadta Vang Ji kínai államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság Külügyi Bizottságának igazgatóját.

“Az orosz-kínai kapcsolatok úgy alakulnak, ahogyan azt a korábbi években terveztük, minden halad, fejlődik. Új határokat érünk el” – mondta az orosz államfő.

Az alkalommal élve Putyin üdvözletét küldte “barátjának, Hszi Csin-ping elvtársnak”, a Kínai Népköztársaság elnökének. Elmondta, hogy a korábbi megbeszélés értelmében Oroszországba várja őt.

A KKP októberi kongresszusára utalva, amelyen Hszit a harmadik ciklusra is megválasztották a párt vezetőjének, Putyin azt hangoztatta, hogy Kínában nagyon fontos belpolitikai események zajlottak, amelyek kétségtelenül hozzájárultak az ország megerősítéséhez és a Kínai Kommunista Párt terveinek megfelelő fejlődés feltételeinek megteremtéséhez.

“A nemzetközi kapcsolatok ma bonyolultak. A kétpólusú rendszer összeomlása óta nem javultak, sőt, épp ellenkezőleg, még kiélezettebbé váltak” – fogalmazott Vlagyimir Putyin.

“Ebben a tekintetben a Kínai Népköztársaság és az Oroszországi Föderáció közötti együttműködés a nemzetközi színtéren, amint azt már többször hangsúlyoztuk, nagyon fontos a nemzetközi helyzet stabilizálása szempontjából” – tette hozzá.
Az orosz államfő méltatta az orosz-kínai együttműködést a nemzetközi kapcsolatokban és Vang Ji személyes hozzájárulását ehhez. Köszönetét és elismerését fejezte ki a kínai külügyminisztérium munkatársainak is.

Putyin pozitívan értékelte a két ország együttműködését a humanitárius szférában, valamint a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben, a BRICS-országok tömörülésében, és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben.
A kínai vendég egyebek között rámutatott, hogy Moszkva és Peking kapcsolatai nem irányulnak harmadik országok ellen, nincsenek kitéve harmadik felek nyomásának. Mint mondta, a viszonyrendszer erős alapokon áll mind a gazdaság, mind a politika, mind a kultúra viszonylatában.

Vang Ji rámutatott, hogy kínai-orosz kapcsolatok a nemzetközi nyomás ellenére is folyamatosan fejlődnek.
“Kína kész együttműködni Oroszországgal a stratégiai eltökéltség fenntartása, a kölcsönös politikai bizalom elmélyítése, a stratégiai együttműködés megerősítése, a gyakorlati együttműködés kiterjesztése, a két ország jogos érdekeinek védelme, valamint világszerte a béke és a fejlődés előmozdításában való konstruktív szerepvállalás érdekében ” – idézte a kínai külügyminisztérium Vangot.

Az ukrajnai háborúról az államtanácsos azt mondta: “Kína, mint korábban, továbbra is objektív és tisztességes álláspontot fog képviselni az ukrán kérdésben”.

Vang azt ígérte, hogy Peking konstruktív szerepet fog játszani a válság politikai rendezésében. Mint mondta, Kína nagyra értékeli Oroszország készségét az ukrán válság tárgyalásos rendezésére.

Orosz sajtóértesülések szerint a kínai elnök május elején tehet eleget orosz hivatali partnere moszkvai meghívásának. Hszi Csin-ping decemberben Pekingben fogadta Dmitrij Medvegyevet, a kormányzó Egységes Oroszország párt vezetőjét.

Vang Jit mostani moszkvai látogatása során előzőleg Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és Szergej Lavrov külügyminiszter is fogadta. Marija Zaharova külügyi szóvivő elmondta, hogy Vang és Lavrov megvitatta az ukrajnai válságot, és az orosz miniszter méltatta az ügyben Peking által képviselt “kiegyensúlyozott” álláspontot. Az orosz diplomáciai tárca szerint a kínai rendezési tervet a felek nem vitatták meg.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑