Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2016. 06. 07.

Rouhani elnök a baráti és testvéri kapcsolatok erősítésére bíztat a Ramadán során

2016. 06. 07.

Hassan Rouhani iráni elnök arra ösztönözte a muszlim országok vezetőit, hogy vállaljanak vezető szerepet egy erőszaktól és szélsőségességtől mentes világ megteremtésében.

“Az Iszlám történelmének eme kritikus pillanatában… az Iszlám egy kíméletlen és hamis képe fenyegeti az Iszlám civilizáció történelmi örökségét és filozófiáját, és az együttélésünket más vallásokkal”, fejtette ki kedden.

Rouhani elnök a Ramadán böjti hónap kezdete alkalmával fogalmazta meg a fentiekről külön üzenetit muzulmán országok vezetőinek.

Egy ilyen időpontban – fogalmazott Rouhani – “szükséges… bemutatunk a kegyes Iszlám valós képét, a béke, az egyetértés és a világ lakosai közti testvériség Iszlámját és élen járnunk egy erőszaktól és szélsőségességtől mentes világ megteremtésében.”

Rouhani iráni elnök már 2013-ban elindította a „A világ az erőszak és a szélsőségesség ellen” (WAVE) névű kampányát, melyet az ENSZ Közgyűlése az év decemberében el is fogadott.

A muzulmán országoknak írt levelében ösztönözte továbbá a muszlim népek közti baráti és testvéri kapcsolatok erősítését a szent hónap során.

Az iráni elnök az üzenetét a muszlim vezetőknek, kormányoknak és embereknek küldött jókívánságaival zárta.

Az iszlám holdnaptár éves szent Ramadán hónapja során a felnőtt muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtöt tartanak, ezáltal erősítve az önuralmukat és kiemelt figyelmet fordítanak a karitatív cselekedetekre és önvizsgálatra.

Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑