2024. 09. 22.
Sajtószabadság cionista módon: Élő adásban záratták be az al-Jazeerát – videó
2024. 09. 22.
A cionista rezsim katonái fegyverekkel bevonulva tudatták a csatorna munkatársaival, hogy másfél hónapra felfüggesztik a megszállt Palesztinához tartozó ciszjordániai iroda működését.
Idén tavasszal a cionista rezsim lekapcsolta a katari pánarab hírcsatorna, Al-Jazeera működését Izraelben, most pedig újabb lépésre szánták el magukat a megszálló erők.
Vasárnap kora reggel, élő adás közben izraeli erők hatoltak be az al-Jazeera ramallahi épületébe, a nézők így végigkövethették, ahogyan a katonák átadták a televíziós csatorna 45 napra történő felfüggesztéséről szóló határozatot, illetve ahogyan a helyi iroda vezetője, Válid al-Omari felolvasta azt – írja a BBC.
“Ha ilyen módon támadnak újságírókra, annak mindig az a célja, hogy az emberek ne tudhassák meg az igazságot, hogy eltöröljék az és annak megakadályozása, hogy az emberek meghallják az igazságot – mondta Omari, akit az al-Jazeera egyik újságírójának beszámolója szerint a katonák távozásra kényszerítettek amellett, hogy az utolsó mikrofont és kamerát is elkobozták – közölte a hvg.
A cionista rezsim katonái a megszállt palesztin területeken lévő Ramallahba erőszakkaé vonultak be, hogy törvénytelen eszközökkel felfüggesszék a pánarab televízió működését.
Mohammad Al-Száfin azt is megosztotta, hogy a katonák leszedték Shireen Abu Akla plakátját is. A riportert az izraeli erők ciszjordániai rajtaütéséről tudósítva öltek meg, és csatorna és szemtanúk szerint a az izraeliek végeztek vele. Izrael kezdetben azzal védekezett, hogy az újságírót egy palesztin lőtte le, hónapokkal később azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a cionista rezsim egyik katonája ölte meg.
A műsorszolgáltató és az izraeli kormány között már régóta feszült a viszony, de az október hetedikei támadások után csak még rosszabb lett a helyzet, mivel a pánarab televízió gyakran élőben közvetíti a zsidó katonák és az illegális felfegyverzett telepesek túlkapásait egyes esetekben háborús bűncselekményeit.
Izrael szokásához híven nem kommentálta a vasárnapi akciót.