Sikkasztásért halálra ítélték Irán egyik leggazdagabb emberét
2016. 03. 07.
Babak Zandzsanit két társával öt hónapos tárgyalás után ítélte halálra a bíróság. Ezt a bírói testület szóvivője jelentette be vasárnap az állami televízióban. Elmondta, hogy mindhárman beismerték bűnösségüket. – közölte az Euronews.
A 41 éves milliárdost sikkasztás, csalás és más pénzügyi bűncselekmények miatt ítélték el. A milliárdost 2013-ban tartóztatták le, első bírósági meghallgatását 2015-ben tartották.
Az iráni olajipari minisztérium szerint Zandzsani több mint 2 milliárd dollárral adós azokból az olajüzletekből, amiket még az előző kormány nevében, a nemzetközi szankciókat kikerülve kötött.
Zandzsani Irán egyik leggazdagabb embere, vagyonát 14 milliárd dollárra becsülik. Számos vállalkozása van, köztük egy légitársaság, de futballklubot is vásárolt. A vagyon egy részét most lefoglalták az iráni hatóságok.
Az ítélet nem jogerős, Zandzsaniék várhatóan fellebbeznek ellene.
Orientalista.hu