Irak

2017. 08. 07.

SMS-sel veszik fel fizetésük az iraki földművesek



Sok rászoruló iraki család juthat készpénzhez biztonságos úton, mobiltelefonos pénzátutaláson keresztül, amit az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) most először alkalmaz egy “munkáért készpénzt” mezőgazdasági programban. Ennek keretében 30 konfliktus sújtotta település 12 000 lakója jut támogatáshoz.

Köszönhetően a belga kormány támogatásának, a helyi gazdák képesek lesznek újrakezdeni vagy bővíteni mezőgazdasági tevékenységüket az így megvalósuló infrastruktúra fejlesztés révén, továbbá a visszatérő menekültek megélhetési lehetőséghez jutnak.

A családok között vannak, akiknek ez jelenti az egyetlen jövedelemforrást, ahol a nő a fő kenyérkereső, vagy vannak fogyatékkal élő családtagok. Olyanok, akik a konfliktus idején is maradtak, illetve akik elmentek, de most visszatértek.

„A mobiltechnológia révén biztonságosan küldhetünk pénzt a kedvezményezetteknek, akik a leginkább rászorulók közé tartoznak Irakban,” mondta Fadel El-Zubi, a FAO iraki képviselője. „Különösen fontos, hogy bevételi forrást biztosítsunk a konfliktus sújtotta vidéken élőknek, ahol kevés a munkalehetőség és a családok helyzete küzdelmes.”

Nemzetközi partnerség

A technikai hátteret a FAO számára a Zain mobilszolgáltató cég biztosítja, amely nyolc közel-keleti és afrikai országban van jelen. Első lépésként a résztvevők nevét és személyazonosító számát regisztrálják, akik aztán ingyenesen kapnak egy SIM kártyát. Miután valaki ledolgozott bizonyos számú napot, a fizetség egy SMS-ben kapott titkos kóddal bármely minősített pénzátutalási szolgáltatónál készpénzben felvehető.

„Amellett, hogy a résztvevők az oly szükséges jövedelemhez jutnak, az öntözési csatornahálózat rehabilitációjával várhatóan bővül a mezőgazdasági termelés is,” tette hozzá Fadel El-Zubi. „Ez pedig hazatérésre és újrakezdésre ösztönözheti a közösség távol élő tagjait. A FAO célja, hogy az emberek képesek legyenek a saját lábukra állni amilyen gyorsan csak lehet és ne szoruljanak élelmiszersegélyre.”

Az ország vidéki részein mintegy 12 millió iraki él a mezőgazdaságból. A hosszú évek óta húzódó harcokban a földek, felszerelés, infrastruktúra, állatállomány stb. elpusztultak vagy károsodtak, 3,2 millió embert élelem nélkül hagyva. A legfrissebb adatok alapján 3,3 millióan váltak belső menekültté és körül-belül 2 millióra tehető azok száma, akik már visszatértek szülőföldjükre.

Több támogatásra lenne szükség

Ahogy az iraki kormány egyre több terület fölött szerzi vissza az ellenőrzést, úgy nő válik egyre égetőbbé a mezőgazdasági termeléshez szükséges infrastruktúra helyreállítására is. A FAO 74,5 millió dollár támogatást tart szükségesnek, hogy közel 1,4 millió ember helyzetét rendezze idén: mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztés, haszonállat oltások és –takarmány, további készpénzt munkáért program és más jövedelempótló lehetőségek biztosítása révén.

Orientalista.hu – Tőrzsefórum

Címkék: , , ,






Back to Top ↑