Sorozatos robbantások Líbiában
2016. 01. 08.
Rendőrségi kiképzőtábort és olajkikötőt támadott meg az Iszlám Állam az észak-afrikai országban.
Hatvanöt ember vesztette életét egy öngyilkos merényletben a líbiai Zliten városhoz közeli rendőrségi kiképzőközpont előtt –közölte a Russia Today.
A beszámolók szerint egy öngyilkos merénylő bombával rejtett teherautóval hajtott neki a központi bejárat kapujának, amikor is aktivizálta a bombát. A merényletben legalább hatvanöt ember vesztette életét és rengeteg a sérültek száma. A rendőrök mellett sok a civil áldozat.
Két líbiai kikötőben Ras Lanuf és Es Sider városban az Iszlám Állam olajtárolókat robbantott fel illetve rakétákat lőtt ki az olajkikötőkre. A támadás hét olajtározót érintett, ebből kettőt már sikerült eloltani – írta a Farsnews.
Moammer Kadhafi rendszerének megdöntése után Líbia káoszba fulladt. Az országban a nyugat szemében két legitim kormány uralkodik számos önjáró tábornok, törzsek és terrorszervezetek osztották fel egymás között az ország területét. Egy éve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet is megjelent a térségben és számos várost az ellenőrzése alá tudta vonni.
Az ország egykor napi másfél millió hordó olajat termelt ki, ez mára a negyedére csökkent.
Orientalista.hu – Sinoda