Szaúd-Arábia

2018. 03. 30.

Szaúd-Arábia: Zsarnokság otthon – terror külföldön



A sivatagi királyság a tolerancia letéteményesének és a Nyugat terrorizmus elleni szilárd szövetségesének láttatja magát. A valóság azonban egészen más: a vahhábita iszlám hazája Jemenben és Szíriában is a dzsihádistákat támogatja, miközben minden eszközzel elnyomja a vallás- és szólásszabadságot. 

A szaúdi állam Donald Trump amerikai elnök látogatása alkalmából 2017 nyarán ünnepélyesen megnyitotta Rijádban a „szélsőséges ideológiák elleni harc globális központját”. Bécsben pedig már évek óta működik a Vallások és Kultúrák Közötti Párbeszéd Abdullah Király Nemzetközi Központ intézete (King Abdullah bin Abdulaziz International Centre for Interreligious and Intercultural Dialogue, KAICIID). Al-Valíd bin Talal herceg Washingtonban fölavatta a Keresztények és Muzulmánok Közötti Megértés Központját.

A valóság elleplezése

Ez az intézet nemzetközi hírnévre törekszik. Ám a szomorú valóság így fest: a Szaúd-Arábiai Királyság – amelynek már a nemzeti lobogójában is az iszlám kardja szerepel – a szélsőséges ideológiák első számú támogatója és legveszélyesebb terjesztője világszerte. A több mint 32 millió lakosú, mesésen gazdag államban a szunnita iszlámon kívül minden más vallás gyakorlása szigorúan tilos. „Vallások közötti párbeszéd” vagy „keresztények és muzulmánok közötti megértés” – ezek nemlétező fogalmak Mohamed ibn Abd al-Vahháb radikális, kirekesztő és puritán erkölcsű hazájában.

A vahhábizmus veszélyes ideológiája

Szaúd-Arábia évtizedek óta a vahhábizmus terjesztésére fordítja a nyersolajból származó jövedelmei egy részét. A iszlám vahhábita változata előírja a nők elnyomását, a keresztények és zsidók elleni dzsihádot, a hitehagyottak, a síiták, és a kereszténységre térők megölését. Ez az igazhitű kötelessége. Szakértői becslések szerint Rijád évente 4 milliárd dollárral támogatja a vahhábizmus terjesztését külföldön. De nemcsak gyűlöletprédikátorokat pénzelnek. Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter 2010-ben egy titkos táviratában a „nemzetközi szunnita terroristák legfőbb anyagi forrásának” (beleértve az al-Kaidát) nevezte a szaúdi adományozókat. Bár Szaúd-Arábia tagadja ezt, mégis beismerte, hogy Szíriában segíti az iszlámistákat.

Az Iszlám Állam támogatója

A szaúdi befolyás mérgező gyümölcsét megkóstolhatták Szíriában, Irakban és Jemenben is, ahol az Iszlám Állam (IS) népirtás követett el a keresztények, alaviták és a jezidik ellen. Jemenben a két éve tartó bombázások számtalan ember életét oltották ki. A szaúdiak támogatta terroristák apácákat és keresztény konvertitákat mészárolnak le. A növekvő szaúdi befolyás miatt Nagy-Britanniában és Indonéziában – a világ legnagyobb muszlim országában – is terjed a keresztények elleni iszlám erőszak.

Elnyomás otthon

Szaúd-Arábia a világ egyik legzsarnokibb állama. 2015-ben fölajánlotta, hogy Németországban 200 mecsetet építenek a muzulmán menekülteknek, miközben otthon egyetlen templomot sem emelhetnek. A királyságban dolgozó több millió keresztény vendégmunkás a letartóztatást, kínzást vagy a kiutasítást kockáztatja, ha rajtakapják, hogy imádkozik vagy istentiszteleten vesz részt, bár nekik elvileg lehetőségük lenne erre magánházakban vagy a külföldi cégek irodáiban, raktáraiban. De nemcsak a keresztényekre jár rá a rúd. A szaúdi nők csak fedett fővel léphetnek a nyilvánosság elé, és egy férfi rokon beleegyezése nélkül nem mehetnek férjhez.

Az ország keleti részében élő több millió síita muszlim is állami elnyomástól szenved. Nemrég 14 síitát halálra ítéltek, mert követelték az egyenjogúságot. Raif Badavi blogger esete – aki öt év börtönt kapott az „iszlám megsértése” miatt – nemzetközi fölháborodást váltott ki. A fiatalember nyilvánosan kritizálta a szaúdi kormányt, ezért az ezerből Rijád egyik terén 50 korbácsütést mértek rá.

Szolidaritás az áldozatokkal

A nyugati kormányokat nem igazán zavarja ez. Theresa May brit miniszterelnök állítólag meg akarta akadályozni egy tanulmány publikálását, amely bizonyította, hogy a szaúdi királyság finanszírozza a terroristákat az Egyesült Királyságban. Donald Trump amerikai elnök első szaúdi látogatásakor megköszönte Szalmán király „hihetetlenül erőskezű” vezetését.

A CSI támogatja a szaúd-arábiai elnyomás áldozatait, legyenek azok szíriai keresztények vagy lelkiismeret okokból hazájukban bebörtönzött szaúdiak. Olyan Közel-Keletet szeretnénk, ahol keresztények, muzulmánok, jezidik az összes szaúdival együtt szabadon és biztonságban élhetnek. Kérjük Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd királyt, tartsa tiszteletben hazájában is azokat az értékeket, amelyeket a drága pénzen fönntartott külföldi szaúdi központok hirdetnek.

CSI-Magyarország – Vizi Péter

, , , , , , , , , ,






Back to Top ↑