Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Keresztények

2015. 12. 11.

Százötven iraki keresztényt fogadtak be Felvidéken

2015. 12. 11.

Megérkezett Irakból a kassai repülőtérre csütörtökön késő éjjel az a csaknem százötven asszír keresztény, akit Szlovákia a közel-keleti menekültválság csillapításának keretében önként fogadott be.

A 25 családból álló menekültcsoport megérkezéséről elsőként a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be pénteken.

Szlovák médiaforrások szerint a Kassára érkezett asszír keresztények az iraki Moszul városának környékéről származnak, amelyet már korábban elfoglaltak az Iszlám Állam erői, és ezt követően kiűzték onnét az ott élő keresztényeket.     A különjárattal Kassára szállított menekülteknek a belügyi tárca közlése szerint az eredeti tervek alapján már napokkal korábban meg kellett volna érkezniük, ám az iraki Erbíl városából történt áttelepülésüket a biztonsági helyzet eddig nem tette lehetővé.

A 149 irakit az útlevél-ellenőrzést követően a kelet-szlovákiai, homonnai (Humenné) menekülttáborba szállították át.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑